Társoldalunk:

Van Gaal filléres Barcelonája

Louis van Gaal az utóbbi évek legolcsóbb Barcelonáját küldte pályára szerdán a Legia Warszawa elleni bajnokok Ligája-selejtezőn. Öt olyan játékost jelölt a kezdő tizenegybe, akik a gránátvörös-kékek saját nevelésű labdarúgói (Víctor Valdés, Fernando, Xavi, Puyol, Motta), hárman pedig ingyen vagy kölcsönbe érkeztek a klubhoz (Cocu, Luis Enrique, Mendieta). Csupán három futballistáért kellett fizetni, összesen 55,8 millió eurót. Ők: Kluivert, Saviola és Frank de Boer.

A különbség a két évvel ezelőtti állapothoz képest - amikor Carles Rexach volt az edző - óriási. Akkor az idény első mérkőzésén olyan tizenegy lépett pályára, melynek játékosaiért összesen 117,6 millió eurót fizetett ki a klub.

Christanval, Andersson, Rochemback, Rivaldo, Overmars és Kluivert voltak azok, akik pénzbe kerültek - nem is kevésbe. Abban a gárdában mindössze három saját nevelésű játékos volt.

Llorenc Serra Ferrer - Rexach utódja és Van Gaal elődje - még a a fenti összegen is túltett. Az elmúlt szezon nyitómeccsén, Sevillában olyan tizenegyet szerepeltetett, amelyben csupán a csapatkapitány Sergi - aki időközben az Atlético Madridba szerződött - volt saját nevelésű. Az alakulat ára pedig 138,9 millió euróra rúgott, ami két és félszerese a jelenleginek! Ez a hatalmas summa ekként jött össze: Reiziger (4,5 millió euró), Frank de Boer (9), Gerard (21,6), Simao (13,8), Rivaldo (24), Overmars (36), Alfonso (15) és Dani (15).

A takarékoskodás magyarázata a következő. Egyrészt Van Gaal valóban világéletében a saját nevelésű fiatalokat favorizálta, annak idején Puyol és Xavi is az ő uralma alatt debütált a csapatban. Másrészt kétségtelen tény, hogy a Boca Juniorstól 11 millió euróért vásárolt Riquelme csak csereként lépett pályára, tehát az ő ára nem szerepel a kimutatásban.

A Legia ellen egyébként két újonc mutatkozott be az alapcsapatban: az egyaránt az ifiből felhozott Víctor Valdés és Fernando.

Ch. Gáll András

KAPCSOLÓDÓ CIKK