Vágólapra másolva!
Hétfőn háromnegyed ötkor megérkezett Ferihegyre a spanyol labdarúgó-válogatott, amely szerdán 20.15 órakor a Puskás Ferenc-stadionban  találkozik Magyarországgal, a névadó világsztár 75. születésnapja alkalmából. A reptérre kilátogató magyar szurkolók körében a hispánok kapusa, Iker Casillas volt a legnépszerűbb.

A világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott spanyolokat többszáz fős tömeg várta a repülőtéren, a túlnyomó részt tizenéves lányokból álló "fogadóbizottság" már akkor zsibongani kezdett, amikor az első spanyol, Gaizka Mendieta kilépett a váróterembe. Amikor azonban Morientes, Raúl, s legfőképp Ikaer Casillas, a 21 éves madridi kapus is megjelent, az izgatott zsivajba már kéjes sikolyok is vegyültek. Érdekes módon a vitathatatlanul jóképű Casillas - egyike a kevés legényembernek a hispániai küldöttségben - aratta a legnagyobb sikert a lánykák körében, mindenki vele akart fényképezkedni, alig sikerült pár kérdés erejéig kiszabadítani őt a hölgykoszorúból.

- Mit vár önmagától és csapatától a szerdai mérkőzésen, amely önöknek az első nemezetek közötti összecsapás a távol-keleti világbajnokság óta?
- Sérülésmentes, jó meccset, s lehetőség szerint spanyol győzelmet.

- Mit gondol, tagja lesz a kezdő tizenegynek?
- Á, dehogy, egész életemben tartalék voltam, nyilván most is az leszek. Az edzéseken is úgy készülök, hogy csereként kell beszállnom.

- Ugye, csak viccel?
- Dehogy viccelek, a legkomolyabban gondolom. (kuncogás...)

- És mit vár klubcsapatától, a Real Madridtól ebben az évadban?
- Jó játékot, sok győzelmet, s egy-két trófeát. Mondjuk a spanyol bajnokit meg a BL-t.

- Mondja csak, nagyon várják már Madridban Ronaldót?
- Várjuk, persze, hogy várjuk, hiszen remek futballista!

- Személy szerint ön is örülne, ha sikerülne leigazolni Ronaldót?
- Örülnék hát, de legjobban az elnökünk, Florentino Pérez örülne...

Utcát neveznek el Iker Casillasról20020618utcat.html

A nagyválogatott 18-as keretében nem volt meglepetés, Iván Helguera - aki szombaton, Lisszabonban megsérült a Benfica-Real Madrid barátságos meccsen (2-3) - helyett Sergio, a Király Kupa-győztes Deportivo hátvédje érkezett. Megjött klubtársa, Valerón is, aki a mezőny legjobbja volt vasárnap este La Corunában, a spanyol Szuper Kupa első mérkőzésén, amit 3-0-ra a Depor nyert a bajnok Valencia ellen. A bajnokcsapatot az újonc Marchena és Vicente képviseli.

A spanyol keret:
Raúl, Morientes, Casillas, Raúl Bravo (Real Madrid)
Xavi, Puyol, Mendieta (Barcelona)
Vicente, Marchena (Valencia)
Valerón, Sergio (Deportivo)
Joaquín, Juanito 8Betis)
Tamudo (Espanyol)
García Calvo (Atlético Madrid)
Orbaiz (Athletic Bilbao)
Aranzabal (Real Sociedad)
Ricardo (Valladolid)

A spanyolok - az U 21-es kerettel együtt, amelyben ott volt a világ egyik legkiválóbb utánpótlás korú labdarúgója, a 18 éves Fernando Torres, az Atlético Madrid ifjúsági világ- és Európa-bajnok csatára - az Átrium Hyatt Hotelben szálltak meg, amjd este hétkor a Vasas Fáy utcai sporttelepén tartottak zárt kapuk mögötti edzést. Raúlék kedden 19.30-tól, a magyarok pedig 18 órától tartják nyilvános tréningjüket a szerdai mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc-stadionban.

Ch. Gáll András