Vágólapra másolva!
Nagy az érdeklődés a szerdai magyar-spanyol labdarúgó-mérkőzés iránt, elővételben már tízezer jegy elkelt. Az idén hetvenöt éves Puskás Ferenc tiszteletére rendezett stadinonnévadó találkozóra ma és holnap, no meg a meccs napján is lehet belépőt venni.

Jót tett a magyar futballnak a ZTE Manchester elleni győzelme, hiszen a válogatott mérkőzése iránt is nagy az érdeklődés. Elővételben már tízezer belépő elkelt, és a Népstadion jegypénztára ma és holnap is nyitva tart tíztől este hatig, szerdán, ha még lesz jegy, a többi pénztár is kinyit. A vezetők szerint valószínűsíthető a telt ház, ami 28 ezer nézőt jelent. A nagy felhajtás a vendég spanyoloknak is szól, ugyanakkor sokan szeretnének részt venni azon a meccsen, amelynek körítéseként a Népstadiont hivatalosan is Puskás Ferenc nevére keresztelik.

Tegnap délelőtt a stadionban találkozott a magyar válogatott, illetve Kabát Péter találkozott önmagával meg néhány vezetővel, hiszen csak a Denizlispor csatára érkezett meg a találkozóra, a többiek folyamatosan csorogtak Tatára és csorognak még ma is, hiszen a tegnap pályára lépők csak ma érkeznek az edzőtáborba. A keretben egyetlen változás, hogy a Breda térdsérülést szenvedő - és műtét előtt álló - középpályása, Pető Tamás helyett az újpesti Korolovszky Gábort hívta meg a szövetségi kapitány.

A spanyoloknál is van egy térdsérült, mégpedig a Real Madrid egyik sztárja, Ivan Helguera. A középpályás a szombati, Benfica elleni meccsen szenvedett sérülést, így aztán ő sem lehet ott a szerdán este fél kilenckor kezdődő mérkőzésen.

Zöld derű, lila ború az UEFA-kupában/sport/magyarfoci/20020816zold.htmlHajrágóllal verte a ZTE a ManUnitedet/sport/focivilag/bl/20020814zalaegerszeg.htmlMagyarország - Espanahttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=44439

"Elsősorban mentálisan kell ráhangolni a játékosokat a mérkőzésre" - mondta Gellei Imre szövetségi kapitány. "Remélem, hogy a ZTE és az FTC kupasikere pozitívan hat rájuk."

A két vezérkar megállapodott, hogy hét-hét játékos cserélhető a találkozón. Az mérkőzést a német Helmut Fleischer vezeti.

A két ország utánpótlás-válogatottjai is megmérkőznek egymással, mégpedig kedden este hat órától az Újpest-stadionban.