Társoldalunk:

Kapust keres az Arsenal

Az Arsenal együttese esélyeshez méltóan kezdte el a Premier League-et, Arsene Wenger egészen odáig ment, hogy kijelentette: véleménye szerint csapata akár veretlenül is megnyerheti a bajnokságot. A francia mesternek azért problémája is akad, hiszen az uruguayi válogatott kapus, Fabio Carini tervezett leigazolása kudarcba fulladt, így a londoniaknak szükségük van még egy portásra.

Az Ágyúsok a nyitónapon rögtön megdöntöttek egy rekordot az angol élvonalban, ugyanis sorozatban a 14. mérkőzésüket nyerték meg, amire korábban egyetlen csapat sem volt képes. A korábbi csúcsot 13 győzelemmel három egyesület tartotta: a Tottenham Hotspur 1960 áprilisa és októbere, a Sunderland 1891 novembere és 1892 áprilisa, míg a Preston North End 1891 októbere és 1892 márciusa között nyert meg sorozatban 13 találkozót. Az Ágyúsok egy másik rekordhoz is közel kerültek, hiszen ez már sorozatban a 40. mérkőzésük volt, amikor gólt szereztek. Még öt ilyen összecsapás, és a múltnak adják át a Manchester City rekordját, amely 44 mérkőzésből áll.

A támadó alakzattal tehát nincsen probléma a Highburyben, máshol azonban akadnak problémák. Az Ágyúsok a nyáron újabb szerződést ajánlottak veterán kapusuknak, David Seamannek, aki szeptemberben már negyven esztendős lesz, és mindennek hatására az Arsenal cserekapusa, a fiatal Richard Wright úgy döntött, hogy távozik a csapattól. Az egykoron a válogatottban is szerepelt portás tavaly nyáron abban a reményben költözött a Highburybe, hogy a hamarosan visszavonuló Seaman helyén alapember lehet a londoniaknál, ám Seaman csak nem akarta befejezni pályafutását, és Wrightnak elege volt a kispadon ücsörgésből. Az Arsenal nem is tartoztatta, hanem bezsebelt érte hárommillió fontot az Evertontól, de a csapatnak így szüksége volt még egy, tapasztalt kapusra, mivel Seaman mögött csak a 22 esztendős Stuart Taylor maradt, aki tavaly mutatkozott be az élvonalban.

Eleinte úgy tűnt, hogy Arsene Wengernek ezt a problémát is tökéletesen sikerült megoldania, hiszen hamar megegyezett a Juventusszal az uruguayi válogatott Fabian Carini kölcsönvételéről. A dél-amerikai hálóőr decemberben lesz 23 éves, de már most a világ legjobb kapusai között tartják számon, meghatározó embere az uruguayi nemzeti tizenegynek, ám a Juventusnál Gianluigi Buffont nem tudta kiszorítani, így az előző idényben csak az Olasz Kupa-mérkőzéseken védte a torinóiak kapuját.

Ezzel természetesen elégedetlen volt, és távozni szeretett volna a Juvétől, érdeklődőben pedig nem volt hiány: a Barcelona és az Arsenal is hívta. Carini végül az Ágyúsok ajánlatát fogadta el, később aztán rájött: ezzel csak csöbörből vödörbe kerülne, hiszen továbbra is csak második számú kapus lenne, annyi különbséggel, hogy nem Buffon, hanem Seaman mögött. Az utolsó pillanatban tehát kihátrált a transzferből, nehéz helyzetbe hozva ezzel Wengert, akinek így nem sok ideje maradt arra, hogy megtalálja második számú kapusát.

A Birmingham elleni bajnoki után a francia mester elismerte, hogy mindenképpen szeretne még egy portást igazolni. "Stuart Taylor nagyon tehetséges, ráadásul az ificsapat portása, Graham Stack is jó képességekkel rendelkezik, ám szükségünk van még egy tapasztalt hálóőrre. Reményeim szerint az elkövetkező héten megoldjuk a problémát, van néhány jelültünk, de neveket most nem fogok mondani" - jelentette ki Wenger.

Az utóbbit a pletykalapok megtették a tréner helyett: az újságok szerint az Arsenal vagy a Tottenham Hotspurnál kispados, skót válogatott Neil Sullivant, vagy pedig a brazil világbajnok csapat portását, Marcost fogja leigazolni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK