Vágólapra másolva!
- Mit gondol, milyen hamar tudják majd túltenni magukat az MTK elleni 0-3-on?

- Egy éve szinte kidobták Újpestről, most meg egy héten belül játszott a világ egyik legjobb klubja, a Manchester és egyik legjobb válogatottja, a spanyol ellen. Elégtételt érez?
- Talán egy kicsit igen. Igaz, nem azért futballozom, hogy bosszút álljak az elküldésemért, de az élet engem igazolt. Örülök, hogy 34 évesen ilyen csapatok ellen futballozhatok.

- A Manchester vagy a spanyolok ellen volt nehezebb játszani?
- Mindkettő erős, más játékrendszerben futballozik, de egyformán magas színvonalon.

- Egyébként mit gondol, önök mennyire tudják összeegyeztetni a nemzetközi szereplést a hazaival?
- Nehéz őszre számíthatunk. Nemcsak azért, mert a nemzetközi kupában szerepelünk, hanem mert a stadionfelújítás miatt a bajnokság elején vagy tíz meccsen idegenben lépünk pályára.

- Bozsik Péter szerint öt-hat százalék az esélyük a továbbjutásra a Manchester ellen, ön is ennyire óvatos?
- Számot nem mondanék, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. A hazai győzelem nagy siker volt, büszkék lehetünk rá, de Manchesterben, a sztárok ellen, hatvanezer néző előtt nem mi leszünk az esélyesek. Persze mindent megteszünk, hogy megálljuk a helyünket, ha pedig kiesünk, tisztességes legyen a búcsú.

- Nem tart attól, hogy megzavarja csapatát a nagy közönség?
- Nem, legalábbis engem feldob, ha sokan vannak a lelátón. És az angoloknál nem szidják az ellenfelet a drukkerek, nem azért mennek ki a meccsre, hogy pocskondiázzák a másikat, a saját kedvenceket buzdítják. Ilyen légkörben nagyon jó dolog futballozni. Itthon viszont azt is hallottam, hogy bekiabálták, hajrá Manchester.

Hajrágóllal verte a ZTE a ManUnitedet/sport/focivilag/bl/20020814zalaegerszeg.htmlUrbán: Győzni akarok a Manchester ellen/sport/focivilag/bl/20020813urban.htmlZTE - MU 1-0!!!!!!!!http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=46039További linkek a ZTE-Manchester United mérkőzésről http://vizsla.origo.hu/static/szorakozas,_pihenes,_sport/sport/labdajatekok/labdarugas/Bajnokok_Ligaja/ZTE-MU_1-0/

- Már nyilván az jár a fejében, hogy kedden este Solskjaert és Van Nistelrooyt kell majd fognia.
- Hát, már eszembe jutott, milyen lesz majd kifutni az Old Trafford gyepére, érdekes lesz majd a sztárok ellen futballozni.

- Néhány csapattársa titkon abban reménykedik, hogy Manchesterben jó játékkal külföldi szerződéshez juthat. Önnek is vannak még ilyen vágyai?
- Nem gondolkodom ilyesmin, de ha megkeresnének, nyilván megfontolnám az ajánlatot. Még egyéves szerződés köt a Zalaegerszeghez, s ha a klubvezetők akarják, hosszabbíthatunk egy évet. De ez csak ábrándozás. Amikor Belgiumban futballoztam, megtanultam, hogy ne tekintsen három-négy hétnél előbbre az ember.

Halas Zoltán