Vágólapra másolva!
Farkas József másodszor kénytelen a tűzoltó nem éppen hálás szerepét betölteni Sopronban. Először Simon Tibor tragikus halálát követően lépett elő két mérkőzés erejéig a szakmai munka első számú irányítójává, most pedig a hétvégi bajnokira kell felkészítenie Tóth Mihályékat.

- Pár hónapja a Simon Tibor halála miatt sokkolt csapatot kellett átvennie, most pedig négy vereség után ülhet le a kispadra. Mi a különbség a két szituáció között? - kérdeztük Farkas Józsefet.
- Igazából nem lehet összehasonlítani ezt a két helyzetet, a hasonlóságot könnyebb megtalálni, mint a különbségeket: akkor és most is nagyon nehéz helyzetben van a gárda - felelte a szakvezető. - Ott egy működő, eredményes, sikeresen szereplő együttes veszítette el az edzőjét, most pedig négy vereség után kell megkísérelnünk a talpra állást.

- Szakmailag mit tart a legfontosabb feladatának a Kispest elleni mérkőzésig?
- Az első négy meccsen kiderült, hogy a nyílt, háromcsatáros játék nem működik. Úgy gondolom, vissza kell állnunk a korábban eredményes rendszerre, ennek a minél jobban, eredményesebben történő begyakorlása, ha úgy tetszik, felfrissítése lesz a legfőbb feladatunk.

Botár László