Vágólapra másolva!
A horvát Hajduk Split számára nem jelentett gondot a feröeri Gotu kiverése az UEFA-kupából, a splitiek idegenben is nyolc gólt rúgtak északi ellenfelüknek. A találkozón ismét betalált a Hajduk portása, Stipe Pletikosa, míg a csapat csatára, Tomislav Erceg mesterhármast ért el.

Erceg 1971. október 22-én látta meg a napvilágot, és a Hajdukban kezdte pályafutását. Húszesztendős volt, amikor bemutatkozhatott a splitiek első csapatában, és az 1991-92-es pontvadászatban meg is szerezte első találatát az élvonalban. A következő idényben már stabil kezdő volt az együttesben, és a gólszerzés is jól ment neki, de igazából a következő két szezonban villogott: előbb 18, majd 17 alkalommal volt eredményes, és mindkét esztendőben bajnoki címet szerzett.

Teljesítményének köszönhetően külföldre igazolt, a svájci Lugano vette meg, ahol szintén rendkívül eredményes volt, kilenc gólt ért el, és tagja volt az Internazionalét az UEFA-kupából kiverő csapatnak. A következő szezont ennek köszönhetően a Grasshoppersben kezdte, majd a bajnokság közben megvette őt a német MSV Duisburg, így a Bundesligában is bemutatkozhatott, de az idényt már a Hajdukban fejezte be. Itt futballozott az 1997-98-as szezon elején is, és 12 meccs alatt 11 gólt ért el, aminek köszönhetően végre bemutatkozhatott a válogatottban is.

Összesen négy alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, majd 1997 őszén az olasz másodosztályú Ancona játékosa lett. Fél évvel később már a Serie A-ban kergette a labdát, mégpedig a Perugiában, de nem sokáig, hiszen újabb fél év elteltével már megint a Hajdukban szerepelt. Az 1999-2000-es idényben megfordult a spanyol Levantében, majd egy idény erejéig a török Kocaelisporban játszott. A Hajdukba az előző idény közben tért vissza, és a legutóbbi bajnokságot 12 góllal zárta.