Vágólapra másolva!
Felemásként értékelhető a magyar futballcsapatok UEFA-sorsolása. A legnehezebb ellenfelet az Újpest együttese kapta, amely a francia Paris Saint-Germainnel került szembe. Elfogadható a Ferencváros sorsolása: a török Kocaelispor verhetőnek tűnik. A Zalaegerszeg  járt a legjobban, hiszen ismét Zágrábba utazhat, ezúttal a Dinamo vendégeként.

Forrás: EPA


Pochettino (PSG, fehérben)
szerepelt a vébén is
Fotó: EPA

A labdarúgó UEFA-kupa pénteki sorsolásán kiderült, hogy az Újpest a francia Paris Saint-Germainnel találkozik a nyitó fordulóban. Az első meccsre Párizsban kerül sor.

A Ferencváros a török Kocaelispor csapatával találkozik, az odavágót az Üllői úton rendezik meg. A Zalaegerszeg visszatér Zágrábba, ezúttal azonban a Dinamo lesz Bozsik Péterék ellenfele.

Az MK-győztes újpestieknek jutott a legnagyobb falat, hiszen azzal a nagyhírű párizsi együttessel kell összemérniük az erejüket, amely többek között 1995-ben elődöntőt játszott a BL-ben, 1996-ban pedig megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. A francia együttes legnagyobb ásza a világbajnok Ronaldinho, de magasan jegyzett futballista az argentin Pochettino, vagy a tunéziai Benasur is.

A mérkőzéseket szeptember 19-én és október 3-án rendezik.

A párosítás:
Ferencváros - Kocaelispor (török)
Dinamo Zagreb (horvát) - Zalaegerszeg
Paris Saint-Germain FC (francia) - Újpest
Sporting (portugál) - Partizan (jugoszláv)
Legia Warszawa (lengyel) - FC Utrecht (holland)
Real Betis (spanyol) - FC Zimbru Chisinau (moldáv)
FK Sarajevo (bosnyák) - Besiktas (török)
CSZKA Moszkva (orosz) - Parma (olasz)
Levszki Szófia (bolgár) - Bröndby (dán)
Anderlecht (belga) - Stabaek (norvég)
National Bucuresti (román) - SC Heerenveen (holland)
Lazio (olasz) - Xanthi FC (görög)
Aberdeen FC (skót) - Hertha BSC (német)
Ipswich Town (angol) - FK Sartid (jugoszláv)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - Boavista (portugál)
AIK Solna (svéd) - Fenerbahce (török)
Sparta Praha (cseh) - NK Siroki Brijeg (bosnyák)
Austria Wien (osztrák) - Sahtar Doneck (ukrán)
Denizlispor (török) - FC Lorient (francia)
Chelsea (angol) - Viking (norvég)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - FC Kärnten (osztrák)
VfB Stuttgart (német) - FK Ventspils (lett)
FC Köbenhavn (dán) - Djurgaardens IF (svéd)
Viktoria Zizkov (cseh) - Rangers (skót)
Vitesse (holland) - Rapid Bucuresti (román)
Leeds United (angol) - Metalurg Zaporizsja (ukrán)
Servette (svájci) - Amica Wronki (lengyel)
Sturm Graz (osztrák) - Livingston (skót)
Zeljeznicar (bosnyák) - Malaga (spanyol)
Bordeaux (francia) - Púchov (szlovák)
Slovan Liberec (cseh) - FC Dinamo Tbiliszi (grúz)
Leixoes SC (portugál) - PAOK (görög)
Litex Lovecs (bolgár) - Panathinaikosz (görög)
Crvena Zvezda (jugoszláv) - Chievo (olasz)
Hadjuk Split (horvát) - Fulham (angol)
Primorje (szlovén) - Wisla Kraków (lengyel)
Grazer AK (osztrák) - APOEL Nicosia (ciprusi)
Celta Vigo (spanyol) - Odense (dán)
Metalurg Doneck (ukrán) - Werder Bremen (német)
Celtic (skót) - FK Suduva (litván)
Porto (portugál) - Polonia Warszawa (lengyel)
FC Gomel (fehérorosz) - Schalke 04 (német)
Grasshoppers (svájci) - Zenit (orosz)
Ankaragücü (török) - Alavés (spanyol)
Anorthosis Famagusta (ciprusi) - Iraklis FC (görög)
Midtjylland (dán) - Varteks (horvát)
CSZKA Szófia (bolgár) - Blackburn Rovers (angol)
Slavia Praha (cseh) - Mouscron (belga)