Vágólapra másolva!
A vezető európai futballklubok edzői azt szeretnék elérni, ha a Bajnokok Ligájában növelnék a cserék számát - többek között ezt fejtették ki a szakemberek az UEFA által összehívott tanácskozáson.

Andy Roxburgh, az Európai Labdarúgó-szövetség technikai igazgatója elmondta, hogy a sztárcsapatok edzői azt helyeselnék, ha húszra emelnék az egy meccsen bevethető focisták számát, és négyszer lehetne cserélni a jelenlegi három helyett.

Az edzők még több javaslatot felvetettek, szó volt a felkészülési időszak hosszúságáról, a doppingról, a nemzetközi futball beosztásának lazításáról, a sárga lapok kiosztásáról. Szerintük az a legfontosabb, hogy egységesebb legyen a futball és érvényesüljön a fair play. No és lehetőség szerint kíméljék a sztárokat.

"Ahogy múlnak az évek, úgy lesz egyre gyorsabb a futball is" - mondta a Bayern München vezető edzője, Ottmar Hitzfeld. "A mérkőzések óriási irama miatt szükség lenne egy negyedik cserejátékos bevethetőségére, ha nem a rendes játékidőben, akkor a hosszabbításban. Mindez érdekesebbé tehetné a taktikát és a meccset."

Jövőre kevesebb BL-meccs/sport/focivilag/bl/20020711jovore.htmlKi lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=7183

Hitzfeld hozzátette, szerinte túlzsúfolt az európai focinaptár, a játékosokat túlhajszolják. Részt vett a megbeszélésen a Barcelona mestere, Louis van Gaal, és támogatta azt az UEFA-elképzelést, amely szerint a következő évben eltűnik a Bajnokok Ligájának második csoportköre.

"Azt hiszem, ez a helyes döntés, és remélhetőleg a kluboknak sem okoz olyan anyagi kiesést, amely felborítaná a pénzügyi egyensúlyukat" - mondta Van Gaal. "De a legfontosabb, hogy kisebb terhelés jut a játékosokra, sokan közülük most is problémákkal, sérülésekkel küszködnek." A holland edzővel egyetért Hitzfeld is.

"A játékosok a legfontosabbak, az egészségi állapotuk befolyásolja a mérkőzések színvonalát is. Úgy gondolom, az UEFA szándéka jót tesz a futballnak" - mondta Hitzfeld.

Bár nem jelent meg a találkozón, beszélt a szervezőkkel a Manchester United vezetőedzője, Alex Ferguson, aki szintén túl soknak találta a Bajnokok Ligájában a tizenhét mérkőzést.

Persze nem csak a BL jelentett témát (bár onnan jön persze a legtöbb pénz): Roxburgh elmondta, a jövőben még határozottabban fel akarják hívni a világ figyelmét a drogmentes életre. Kampányolni fognak, ugyanakkor sűrűbb lesz a játékosok ellenőrzése, nem csak verseny, de edzésidőszakban is. Így is bizonyítani akarják, hogy a sportágra nem jellemző a meg nem engedett szerek alkalmazása.