Vágólapra másolva!
A spanyolok ellen Vasile Miriuta góllal húzta ki a sárból a magyar válogatottat, a szombati izlandi fellépésen viszont éppen a cottbusi Laci becenevű játékos helyére beállt Lisztes Krisztián lett a nyerőember. No meg az a Lipcsei Péter, aki négy év után húzhatta fel magára a címeres mezt.

A Ferencváros csapatkapitánya mellett persze a többiek is dicsérhetők, elvégre hosszú idő után megtört a reykjavíki átok, és sikerült nyerni (2-0) a jeges északi országban is.

Mátyus ismét válogatott lenne/sport/magyarfoci/20020909matyus.htmlGellei elégedett...http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29879

Gellei Imre szövetségi kapitány a hazaérkezést követően az Eb-selejtezők előtti utilsó mérkőzésről így szólt: "Elégedettséggel töltött el, hogy a csapat tökéletes lelki egységben és ambiciózusan játszotta végig a 90 percet. Hátul Dragóner remekül összefogta a védelmet, a bal oldalon Gyepes és Lőw mesterien lezárta a széleket, s az előrejátékban is jeleskedtek, akárcsak középen Lipcsei, valamint Dárdai. Utóbbiak tudták, hogy számíthatnak egymásra, a labdaszerzésben és a támadásépítésben egyaránt kiemelkedőt nyújtottak. Az irányítók közül ezúttal Lisztes játszott jobban, de örülök, hogy Miriutával együtt két ilyen remek futballistám van erre a 'nehéz' posztra, amikor is a csapat összefogása az elsőrendű feladat."

A válogatott mestere szerint - kis túlzással - a támadóposzton is a "bőség zavarával" küzdhet: "A csatársorban ugyancsak van választási lehetőségem, hiszen Fehér Miklós, Tököli, Gera, Kenesei, Kabát mellett akár az újpesti Horváth Ferenc, Kovács Zoltán duó is szerepet kaphat. Ebben a sorban az adott taktika dönti el, hogy kik lépnek pályára. Örülök az izlandi győzelemnek, hiszen ezáltal nagyobb önbizalommal indulhatunk neki a stockholmi selejtezőnek."

Bánki József