Vágólapra másolva!
Csütörtökön három magyar csapat kezdi meg szereplését a labdarúgó UEFA-kupa főtábláján: az Újpest és az FTC a selejtezőből jutott ide, a ZTE a Bajnokok Ligája kvalifikációjából úgy esett ki, hogy egy európai kupakategóriával lejjebb még pályára léphet.

A trióból a Magyar Kupa-győztes Újpest kapta a legnagyobb "falatot", hiszen azzal a Paris Saint-Germainnel kell összemérnie az erejét, amely többek között 1995-ben elődöntőt játszott a BL-ben, 1996-ban pedig megnyerte a KEK-et. Az első mérkőzésre a francia fővárosban kerül sor.

Hajrá lilák!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=30889

"Természetesen nem mi vagyunk az esélyesek, ezért viszonylag nyugodtan léphetünk pályára, ebben a párharcban csak nyerhetünk" - mondta Szabó András vezetőedző. "Kétszer is sikerült élőben megnéznünk a PSG-t, nagyszerű csapat, rendkívül nehéz dolgunk lesz." A szakember hozzátette: az FTC szombati legyőzése (3-0) jót tett a játékosok önbizalmának, de más egy bajnoki találkozón, s más egy európai hírű sztárgárda ellen játszani. "Remélem, hogy kellőképpen kipiheni magát mindenki, és csütörtökön sikerül a maximumot produkálni. Tisztes helytállást várok."

Szerződést bont a Magyar Posta az Újpesttel/sport/magyarfoci/20020916szerzodest.htmlSzabó végig bízott a győzelemben/sport/magyarfoci/20020915szabo.html

A kezdőcsapatban, ha nem jön közbe sérülés, valószínűleg ugyanazok kapnak majd helyet, mint a Ferencváros ellen, azaz a Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Lerant - Poljakovic, Tokody, Korolovszky, Rósa H. - Horváth F., Kovács Z. tizenegy.

Az Újpest szerdán délben repül Párizsba, este edzést tart a mérkőzés helyszínén, a Parc de Princes-stadionban. A 20.45 órakor kezdődő csütörtöki összecsapást - amelyet az RTL Klub élőben közvetít - az angol Dermot Gallagher vezeti.