Vágólapra másolva!
Súlyos betegség után 68 éves korában elhunyt Dida, az 1958-ban világbajnoki címet szerző brazil futball-legenda.  Az Edvaldo Alves de Santa Rosaként született csillag több mint 500 gólt szerzett a Flamengóban, hazája legnépszerűbb klubjában. Visszavonulása után is hű maradt a riói egyesülethez: húsz éven át utánpótláscsapatokkal foglalkozott.

Dida tagja volt az 1958-ben, Svédországban diadalmaskodó csapatnak, hat találkozón négyszer volt eredményes. Didát már egy hete egy Rio de Janeiró-i kórházban ápolták, miután rákos betegsége súlyosabbra fordult.

A játékos pályafutása során több mint 500 gólt szerzett a legnépszerűbb brazil klub, a Flamengo színeiben, s az ötvenes évek bálványa olyan játékosokat csábított a labdarúgópályára, mint például Zico. 1954-ben és 1955-ben bajnok volt, míg háromszor lett a brazil liga gólkirálya. Pályafutása befejeztével is szeretett klubjánál maradt, s húsz éven keresztül az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozott, majd a klub tehetségkutatójaként működött.

"Halála hatalmas veszteség nemcsak a Flamengónak, de az egész brazil labdarúgásnak" - nyilatkozta róla Evaristo Macedo, a klub jelenlegi mestere, aki 1954-ben még együtt játszhatott Didával.

Az O'Globo című brazil napilap megszólaltatta a Japánban dolgozó Zicót. "Dida fontos szerepet játszott az életemben, gyermekkoromban szinte apámként bálványoztam. Született tehetség volt, nagyon büszke vagyok arra, hogy ugyanannak a csapatnak ugyanabban a mezében játszhattam, mint ő" - nyilatkozta a brazil szakember.