Vágólapra másolva!
SMS-tudósítás a Bajnokok Ligájáról
Ön akkor is rögtön megtudhatja a meccsek eredményeit, ha se internet, se tévé, se rádió nincs a közelben. Csupán egy SMS-t kell küldenie nekünk, és mi mindenről informáljuk!

Részletek>>>



Ez éppen elég magyarázat arra, hogy az 1998-as BL-döntő óta miért nem tudtak megfelelően szerepelni a nemzetközi kupákban, de Marcello Lippi együttese azon lesz, hogy végre kiköszörülje ezt a csorbát, és egy új, lehetőleg nyerő szériát kezdjen el.

A hét végi, Atalanta elleni 3-0-s bajnoki győzelem ehhez megadta a kellő alaphangot, és az ott látott kezdő csapathoz képest várhatóan csak annyi lesz a változás, hogy Lippi minden bizonnyal a kezdő tizenegyben küldi majd pályára a bajnokságban eltiltása miatt nem szereplő Edgar Davidsot, aki az egykori rivális Feyenoord ellen (lévén Davids Ajax-játékos volt) valószínűleg kettőzött elszántsággal futballozik majd.

A rotterdamiak sem panaszkodhatnak formájukra, a múlt héten két mérkőzésen kilenc gólt rúgtak a pontvadászatban, amiből szupersztárjuk, Pierre van Hooijdonk egymaga hármat vállalt el. A hazaiaknál az egyetlen hiányzó várhatóan a csapatkapitány Paul Bosvelt lesz, aki magánéleti problémák miatt még a keretben sincsen benne.

Program, eredmények/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.htmlCsoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlKi lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=7183

A csoport másik meccsén a Dinamo Kijev a Newcastle Unitedet fogadja, amelynek mestere, Bobby Robson kiadta a jelszót: "Nyernünk kell!" A Premier League-ben nem nagyon megy a Szarkáknak, akik számára ez a hét különösen fontos, hiszen a BL-bemutatkozás után a hét végén a bajnokságban a Sunderland ellen lépnek pályára, márpedig az ősi rivális elleni találkozó hihetetlenül sokat számít a Newcastle-nak.

A Dinamónál nyolc ember is hiányzik majd sérülés miatt (köztük a magyar Bodnár László is, aki még nem épült fel teljesen vakbélműtétje után), így az angolok akár meg is lephetik a kijevieket.