Vágólapra másolva!
Remekül szerepel, és a hetedik forduló után a negyedik helyen áll az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az újonc Siófok, s bizony előzetesen erre kevesen gondoltak volna. Talán még a sportágban sok sikert megélt Csank János, a Balaton-parti együttes vezetőedzője sem.

- A rajt előtt ennyi pontot tervezett a hetedik forduló utánra?
- Nem szokásom pontokban mérni a jövőt, hiszen minden meccset meg szeretnék nyerni. Ugyanakkor tényleg elmondhatjuk, hogy jól szerepel a csapat, még akkor is, ha az MTK elleni legutóbbi bajnokinkon nemhogy kikapni nem lett volna szabad, a győzelem is benne volt a játékunkban.

- Minek tulajdonítja elsősorban az eddigi eredményeket?
- Annak, hogy jól erősítettünk, a sorsolásunk is kedvező volt, elvégre általában éppen rossz passzban lévő csapatokkal találkoztunk. A vezetés is hatékonyan segíti az együttest, s jó a öltözői hangulat is. Ez így együtt, úgy tűnik, elég lehet a sikeres szerepléshez.

- A remek rajt után módosították a vezetők a célkitűzést, esetleg továbbra is a bennmaradás kiharcolása az elsődleges feladat?
- Az utóbbi, vagyis jövőre is NB I-es csapatnak kell lennie Siófokon. Persze, azért a játékosok és mi, edzők is akkor járunk jól anyagilag, ha az első hatban vagyunk, pontosabban, ha minél feljebb végzünk a tabellán. A lényeg azonban, hogy az eddigi eredmények után sem "repültek" el a siófoki vezetők, reálisan ítélik meg a csapat helyzetét.

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20020913aborsodi.htmlA Borsodi Liga menetrendje/sport/magyarfoci/20020719aborsodi.html

- Mivel a Siófokot is nyugodtan nevezhetjük kiscsapatnak a honi mezőnyben, összehasonlítva korábbi edzői állomásaival, Békéscsabával és Váccal, milyenek a körülmények a Balaton-parti klubnál?
- Különösebben nagy különbségek nincsenek az említett egyesületek körülményei között, talán a pályaviszonyokban Békéscsabán jobb volt a helyzet. Vácott pedig a játékosállomány erősebb volt, igaz, az első év ott is zűrösre sikeredett, nehezen maradtunk az élvonalban, ám a következő évben negyedik helyen végeztünk, két esztendőre rá pedig bajnokok lettünk. Természetesen Siófokon is remek játékosok alkotják a keretet, amit az eddigi produkciók is bizonyítanak, ezért is mondom azt, nekünk minden meccsen a győzelem a célunk.

- Gondolom, a Ferencvárosnál megtapasztalt "harci" hangulat után nem csupán a hely szelleme miatt felüdülés a nyugodtabb siófoki kispadon ülni.
- Engem nem zavart a Fradinál az állandó hangzavar, egy edzőnek ezt eleve be kell kalkulálnia, ha az Üllői útra szerződik. Én bekalkuláltam és jól éltem meg a zöld-fehér mindennapjaimat.

- Mivel közismerten nagy vadász hírében áll, a Balatonnál milyen lehetőségei vannak szenvedélye gyakorlására?
- A környéken kevesebb mód van a vadászatra, bár akadnak meghívásaim, erre a megszokott környezetemben kerítek sort. Itt, Siófokon pedig marad számomra is a "pontvadászat".

Bánki József