Társoldalunk:

Bozsik Péter: Turi parádésan védett Zágrábban

A fél ország sajnálta a zágrábi UEFA-kupa meccsen a Dinamótól 6-0-s vereséget szenvedett ZTE együttesét. Szó mi szó, a Zete csúnya verésbe szaladt bele a horvát fővárosban, s Bozsik Péter talán edzői pályafutása legnehezebb szakaszát éli meg, amikor megpróbálja kirángatni csapatát az apátiából.

Pedig előzetesen arról szólt a fáma, hogy gyenge formában van a Dinamo, igaz, Miroslav Blazevic, aki az 1998-as vb-n bronzéremig vezette a horvát válogatottat, jelenleg pedig a kékeket gardírozza, igazán lesújtóan vélekedett a magyar bajnokról, jelezvén, nulla százalék esélye van a ZTE-nek a továbbjutásra. Fájdalom, igaza lett, az meg már csak részletkérdés, miszerint a zalaiaknak is több lehetősége adódott, netán alakulhatott volna másként is az eredmény, ám a feltételes mód a futballban nem létezik, a históriás könyvekbe ugyanis a 0-6 és a temetett álmok kerülnek.

- Mivel magyarázható ez a súlyos vereség?- kérdeztük Bozsik Pétert.
- Négy okkal. A csapat egyszerűen elfáradt, hiszen a magyar labdarúgók köztudottan rosszul tűrik a kétfrontos küzdelem idegi és fizikai megterhelését. Ha ehhez hozzáveszem a válogatottak, Urbán, Kenesei, Molnár Balázs fellépéseit, a sok sérültet a csapaton belül és a hónapok óta tartó utazások okozta fásultságot, akkor valahol törvényszerű is a visszaesésünk. Ezzel együtt sem lett volna szabad ilyen csúnya vereséget szenvednünk Zágrábban, akadtak ziccereink is, ám mivel azok kimaradtak, egyre inkább hitét vesztette a társaság, és a végére össze is zuhant.

- Ilyen kudarc után ki lehet valakit emelni a csapatból?
- Igen, sőt kell is. Turi Géza ugyanis a hat gól ellenére parádésan védett. Ha ő nincs, még súlyosabb verést kapunk. Rajta kívül hasolnlóan jókat mondhatok Csóka Zsolt teljesítményéről.

- Ezek után hogyan akarjua felrázni a csapatot?
- Nehéz ügy, talán edző pályafutásom legnehezebb feladata ez. Ugyanis egyszerűen nincs ideje a játékosoknak a regenerálódásra, ráadásul a Dinamo ellen Kenesei és Szamosi is megsérült. A legfontosabb célunk, hogy a következő négy bajnoki mérkőzésünkből (Győr, Sopron, Videoton, FTC) jól jöjjünk ki, de csak egyszer játszunk hazai pályán. Május óta ez lesz az első eset, hogy a ZTE közönsége újra látja a csapatot, de októbertől ez folyamatossá válik, hiszen ekkor hatszor is odahaza lépünk pályára. Ezért mondom azt, túl kell élnünk a négy bajnoki kört, aztán a válogatott svédországi Eb-selejtezője okán felszabadult két hetet a regenerálódásra, a pihenésre és a terhelésre kell fordítanunk.

- Foglakoztatja a csapatot, hogy sokak szerint a zágrábi fiaskó elhomályosítja a MU elleni sikert?
- Sajnos nem is vitatkozhatunk ezzel a megállapítással. Csalódottság van bennem, a játékosokban és a vezetőkben is, tagadhatatlanul összecsaptak a hullámok a fejünk felett, de most már egyértelműen a bajnokságra és a Magyar Kupára koncentrálnunk.

- Azért a Dinamo elleni visszavágón a presztízs is a tét.
- Valóban, no meg a szurkolóink miatt is győzni szeretnénk. Egyébként a 0-6 után is vallom, nem olyan jó csapat a Dinamo, mint amit a játékosok hisznek magukról, sajnos azonban ezt képtelenek voltunk bebizonyítani, s csak asszisztáltunk a sikerükhöz. Blazevic mester viszont az előző, fennhéjazó nyilatkozataival szemben sportszerű volt a meccs után, igaz, azért rutinos rókaként a nyilvánosság felé a győzelem minden momentumát felidézte.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKK