Vágólapra másolva!
Péntektől hétfőig rendezik a labdarúgó NB I 8. fordulóját, a 3. körből elhalasztott Sopron-ZTE mérkőzést szerdán pótolják be az érintettek. Az első játéknapon az éllovas MTK a nyolcadik helyen álló Kispest-Honvédhoz látogat.

A hazai NB I nyolcadik fordulója a Kispest-MTK összecsapással veszi kezdetét, s miután mindkét csapat minden sérültje felépült, s eltiltottja visszatért, izgalmas csatát hozhat a fővárosi rangadó. A hazai együttesben Sasu és Pandur eltiltása lejárt, Dubecz, Balint és Téger pedig felépült, csakúgy, mint az MTK-ban Molnár. Az esélyek a listavezető kék-fehérek mellett szólnak, ennek ellenére a Honvéd okozhat meglepetést.

A várható összeállítások
Kispest: Tóth J. - Batrinu, Téger, Dulca, Babos Á. - Hercegfalvi, Dubecz, Balint, Piroska - Sasu, Torghelle
MTK: Hajdu - Molnár, Komlósi, Smiljanic, Füzi Á.- Zavadszky, Jezdimirovic, Illés, Rednic - Juhász, Ferenczi

A hét végi forduló egyik magyar rangadójának feltétlenül az Újpest siófoki vendégszereplése számít. Csank János, a siófokiak mestere továbbra sem számíthat az ízületi gyulladás miatt pihenő Szalaira, illetve Csordásra, aki talán egy hét múlva a juniorok között már játszhat. László ismét a többiekkel edz, de csak azért, hogy kiderüljön, terhelhető-e a gerince. Filipovic lábfejére kapott rúgást, de várhatóan pályára lép az Újpest ellen. Az Újpestben sok a sérült, Kozel, Sloncík, Simek, Medgyesi és Németh sem bevethető. A két csapat legutóbbi meccsén, három évvel ezelőtt a Balaton-partiak nyertek 1-0-ra.

Érdekes találkozó vár a Videotonra is, a bukdácsoló együttes ahhoz a Sopronhoz látogat, amely az előző fordulóban új edzőjével, Komjáti Andrással megszerezte első győzelmét. A hazai együttesben egyedül a porcműtéten átesett szlovák Prazenica hiányzik, a vendégcsapatban Bekő mellett viszont Terjék és Földes játéka is kérdéses. A Vidi egy 9-1-s győzelemmel melegített a Mezőfalva ellen, kérdés, ez mire lehet elég Sopronban.

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20020913aborsodi.htmlKi nyeri a bajnokságot?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28884

A ZTE május 25-e óta először vívhat hazai bajnoki mérkőzést, igaz, mivel a munkálatok még folynak, így a stadionban egyelőre csupán nyolcezren figyelhetik az idény meglepetéscsapata, a Győr elleni összecsapást. A Zalaegerszeg a sérüléssel bajlódó Ilic kapust, a nyakcsigolya-repedést szenvedett Molnár Balázst, s a kiállított Csóka Zsoltot lesz kénytelen nélkülözni. Győrött Stark műtét után lábadozik, Nagy Tamás, Jovanovics, Karabatic és Lakos játéka kérdéses. Nicsenko viszont biztosan nem lép pályára, az ukrán légiós sárga lapok miatt lelátóra kényszerül.

A Békéscsaba hazai pályán javíthat a Dunaferr ellen, ahol a hírek szerint Keszei Ferenc másodedző kirúgása után Tornyi Barnabás helye sem biztos, s öt forduló múlva az elnökség értékeli majd a teljesítményt. A Fradi a török Kocaelispor elleni 4-0-lal visszanyerheti önbizalmát, s talán megszakad a bajnokságban mutatott rossz szériája is. Ehhez azonban a Debrecennek is lesz egy-két szava. A találkozóra - éppen a zöldek UEFA-kupa meccse miatt - hétfőn kerül sor.

A 8. forduló műsora
péntek:
Kispest-Honvéd - MTK 18.00
szombat:
Sopron - Videoton 16.00
Békéscsaba - Dunaferr 16.00
vasárnap:
Siófok - Újpest 16.00
Zalaegerszeg - Győri ETO 16.00
hétfő:
Ferencváros - Debrecen 18.00

A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen
szerda:
Sopron - Zalaegerszeg 16.00