Társoldalunk:

Lipcsei: Tudjuk, a sors forgandó

Fáradtan és szomorkásan tekintenek vissza a Ferencváros futballistái a Debrecen elleni mérkőzésre, hiszen a zöld-fehérek immár negyedik bajnokijukon sem tudtak nyerni. Való igaz, a szerencse is elpártolt a zöldektől, ugyanis az elmúlt hetekben néhány játékvezetői döntés is közrejátszott az eredménytelenségben, ugyanakkor az Üllői úton semmiképpen sem erre fogják az elmúlt hetek hazai bukdácsolásait. Mindezt Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya is megerősítette.

- Mennyire viselte meg a csapatot az elmúlt hetek sikertelensége? -kérdeztük a harmincéves középpályást.
- Idegileg és fizikailag is kellőképpen, ám tudjuk, hogy a sors általában kárpótol a balszerencsés szériákért. Az utóbbi négy bajnokinkon nekünk semmi nem jött össze, Dunaújvárosban az utolsó pillanatokban egyenlített az ellenfél, az MTK ellen jogos tizenegyest nem adott meg nekünk a játékvezető, akárcsak a mostani, Debrecen elleni fellépésünkön. De említhetném az újpesti rangadónkat is ez ügyben, igaz, az akkor elmaradt büntetőnk 0-2-nél és a hajrában volt, vagyis ez feltehetően nem befolyásolta volna a végeredményt. Ide tartozik még, hogy velünk ellentétben riválisainknak mostanában minden összejön, akár még a jóindulatúan befújt tizenegyest is megkapják. A Debrecen elleni meccsünkön viszont megérdemeltük volna a győzelmet, míg az MTK ellen legalább a döntetlent, és akkor most alig lenne hátrányunk a listavezetővel szemben. Ezzel együtt fontosnak tartom megemlíteni, hogy az öltözőben közülünk senki sem kritizálja az elmaradt büntetőkért a játékvezetőket. Ezt már csak azért sem tesszük, mert tudjuk, a sors forgandó, s megeshet, hogy a jövőben nekünk lesz szerencsénk hasonló szituációkban.

- A sikertelenség az ilyenkor megszokott zsörtölődést is magával hozta az öltözőben?
- Nem, erről nálunk szó sem lehet. Egyébként a "főnök", azaz Garami József is azt mondta az értékelésnél, hogy ugyan mostanában nem nekünk 'fütyül a szél', de előbb-utóbb ez megváltozik, a futballban ugyanis ez szinte törvényszerűség. Egyébként pedig már előre nézünk, és mindannyiunkat a pénteki, győri bajnoki foglalkoztat, s nem titok, mindenképpen győznünk kell a Rába partján.

- Aztán következik a törökországi visszavágó, ami a 4-0 tudatában némileg elkényelmesítheti a csapatot...
- Ez sem történhet meg velünk, mivel még egyszer nem követhetjük el azt a hibát, amit ugyancsak 4-0-s előnyünk birtokában, Cipruson tettünk. Nevezetesen, hogy lazán vesszük a mérkőzést, de főként arra ügyelünk, nehogy ezúttal is öt játékosunk is sárga lapot kapjon. A mi helyzetünkben ez több mint hiba lenne, mivel a sorozatterheléseknél a keretből minden játékosunkra óriási szükség lesz.

A Ferencvároshoz kapcsolódó hír még, hogy Dragóner Attila négymeccses eltiltásának az ügyét pénteken tárgyalja a fegyelmi bizottság.

Bánki József

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK