Vágólapra másolva!
A szponzorok riadt menekülése után komoly anyagi gondok merültek fel Újpesten, olyannyira, hogy még a csapat bukdácsolása is háttérbe szorult emiatt.

A támogatók távozása után kritikussá vált az Újpest FC anyagi helyzete, így könnyen lehet, télen több játékost is kénytelen lesz eladni a lila-fehér egyesület.

Ezenkívül későbbre marad a vezetőedző, Szabó András szerződésének véglegesítése is. Szabónak ugyan már azelőtt vezetőedzői kontraktusa volt az Újpesttel, hogy átvette volna a szakmai munka irányítását, ám mindez a korábbi szakvezető, az A licenc hiányában működő szlovákiai Molnár László miatt volt így, Szabó pályaedzői fizetés kapott, és kap azóta is, hogy megbízták a csapat irányításával. A lilák trénere ugyanis jelezte a Megyeri úti vezetőknek, hogy az FTC, a Paris St-Germain és a Siófok elleni fellépéseket követően térjenek vissza szerződése módosítására.

Horváth Ferenc még bízik a magyar futballban/sport/magyarfoci/20020924horvath.htmlSzabó András bosszús az egyéni hibák miatt/sport/magyarfoci/20020920szabo.html

"Úgy érzem, jelenleg annyi problémával küzd a klub, hogy nem csupán az én szerződésmódosításom, hanem még a csapat gyatra eredményei is eltörpülnek a gondok mellett - mondta Szabó. - Kinevezésem után valóban felajánlottam, hogy a Ferencváros és a Siófok elleni bajnoki, valamint a Paris Saint-Germain elleni UEFA-kupa meccsünk után térjünk vissza a szerződésem véglegesítésére. Abban maradtunk, hogy a jövő héten egyeztetünk ez ügyben, elvégre a felelősség is teljes egészében az enyém. Ugyanakkor nem tagadom, ennél is jobban foglalkoztat, hogy a csapat minél előbb képességei szerint szerepeljen a bajnokságban, mert az eddigi produkció méltatlan az Újpest mezhez. A szombati, zárt kapus Kispest elleni bajnokinkon mindenképpen nyernünk kell, minden más ráér később."

Információink szerint az újpesti vezetők nem Szabó Andrásban látják a csapat gyenge szereplésének okát, és továbbra is vele képzelik el a szakmai munkát.

Bánki József