Vágólapra másolva!
Újabb életveszélyes fenyegetést kapott, ennek ellenére nem vonul vissza Guus Hiddink, a PSV Eindhoven edzője.

A holland trénernek - aki a dél-koreai válogatottat világbajnoki negyedik helyig vezette - augusztus elején két pisztolygolyóval együtt, levélben azt üzenték, hogy megölik, ha mostani csapatával is olyan sikeres lesz, mint az ázsiai együttessel.

Az eset miatt feljelentést tett a rendőrségen, egyúttal komolyan elgondolkodott azon, hogy befejezi edzői pályafutását, és Madridba költözik. Végül nem így tett, hanem folytatta munkáját.

Az elmúlt napokban azonban újabb üzeneteket kapott, és kijelentette: képtelen így élni. Utóbb viszont megint csak úgy döntött, hogy nem mond le posztjáról.