Vágólapra másolva!
Pozsony belvárosában szombat hajnalban kitört lövöldözésben két angol szurkoló sebesült meg, akik a szlovák és az angol labdarúgó válogatott szombati Eb-selejtezőjének alkalmából utaztak a szlovák fővárosban. A meccsre mintegy 6 ezer angol drukkert várnak.
Forrás: EPA
Az angol szurkolók Szlovákiában sem bírták ki balhé nélkül Fotó: EPA

Guy Pollard, Nagy-Britannia pozsonyi nagykövetségének másodtitkára elmondta, hogy a lövöldözés helyszíne egy söröző volt. A söröző mintegy száz méterre fekszik Pozsony legnagyobb és legelegánsabb szállodájától, a Carlton szállótól, amelyben az angol labdarúgókat elszállásolták. A sebesültek közül az egyiket a lábán, a másikat pedig a nyakán találta el egy golyó.

Az egyik sebesült, a 30 éves Phil Holland a Reutersnak elmondta, hogy barátaival együtt éppen távozni akart a sörözőből, amikor fiatalemberek előhúzták fegyvereiket és lőni kezdtek rájuk. A lövöldözés közben Hollandot a lábán találta el egy golyó, a drukker kezelés után saját felelősségre távozott. Nincs életveszélyben a másik brit szurkoló, aki a nyakán sérült meg szombat hajnalban Pozsony belvárosában, ahol eddig tisztázatlan körülmények között lövöldözés tört ki. A kórházban fekvő sérült eszméleténél van, mozgásképes, de az orvosok erős nyugtatókat adtak neki. Azt egyelőre nem tudják, hogy a sérülést golyó vagy kés okozta-e.

A pozsonyi rendőrség lezárta a lövöldözés helyszínét. Egyelőre azonban nem tudni, hogy kik követték el a tettet. A brit főkonzul a szlovák rendőrséggel és a meccs biztonságának szavatolása céljából Pozsonyba érkezett brit rendőrökkel együtt igyekszik kideríteni, hogy mi történt pontosan.

Szombaton folytatódnak az Eb-selejtezők/sport/focivilag/20021010szombaton.html

Pozsonyba mintegy hatezer angol szurkolót várnak a szlovák és az angol labdarúgó válogatott szombati EB-selejtezőjére. Több százan már meg is érkeztek, míg mások Prágában, Budapesten, vagy Bécsben gyülekeznek még. Hivatalosan 4000 jegyet adtak el a brit focirajongóknak, de sokan reménykednek abban, hogy a helyiektől busás felár ellenében további jegyekre tehetnek szert. Pozsonyban több mint kétezer rendőrt vezényelnek szombat este az utcákra, hogy biztosítsák a rendet. A hatóságok szombaton egész napra betiltották az alkoholos italok árusítását a stadionban és közvetlen környékén.

A szlovák és a cseh rendőrség már péntek óta készenlétben áll, hogy elejét vegye a Prágából Pozsonyba átutazó angol futballhuligánok esetleges randalírozásának.