Vágólapra másolva!
Ha valaki egyáltalán gyenge pontot szokott emlegetni a Real Madrid esetében, akkor a védelmet hozza fel példaként, sokak szerint a királyi gárda hátsó alakzata még nem az ideális. Mindez a legjobban az AEK Athén elleni BL-meccsen derült ki, ahol a csapatkapitány Fernando Hierro távollétében a Real három gólt kapott. Nem csoda, hogy a klub vezetősége a minap tárgyalni kezdett Hierróval a szerződéshosszabbításról.

A dolgot először maga a játékos hozta fel, aki még a múlt héten elmondta: szeretné minél előbb tisztázni jövőjét, lehetőleg még december előtt. Mindezt azért említette, mert kontraktusa a nyáron lejár, és mivel márciusban már 35 esztendős is elmúlt, azzal az eshetőséggel is számolnia kellett, hogy esetleg nem tartanak rá igényt. Erről persze szó sincsen: a Real Madrid sportigazgatója, Jorge Valdano azonnal megnyugtatta a focistát, hogy amikor csak akarja, tárgyalóasztal mellé ülhetnek, hiszen a királyi gárdának továbbra is nagy szüksége van rá.

A Primera Division állása/sport/focivilag/20021007aprimera.htmlBL: pontot veszített Athénban a Real/sport/focivilag/bl/20021002realveresre.html

Utóbbi kijelentés egyáltalán nem túlzás, hiszen Hierro életkora ellenére még mindig meghatározó játékosa a királyi gárdának. A bajnokságban eddig mind az öt meccset végigjátszotta, és a BL-ben is csak az AEK Athén elleni találkozón pihentette őt Vicente del Bosque mester, aminek meg is lett az eredménye: a Real három gólt is kapott Athénban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Hierrót senki sem pótolhatja a királyi gárda védelmének tengelyében: a fiatal Pavón bármennyire is tehetséges, egyelőre még nem érte el azt a szintet, mint a csapatkapitány, más bevethető középhátvéde pedig nincs is az egyesületnek.

A hírek szerint a Real még két esztendővel szeretné meghosszabbítani Hierro kontraktusát, vagyis 2005-ig mindenképpen számít a játékosra. Maga a futballista is szívesen marad a Realban, és mint elmondta, fizikai és szellemi állapota alapján gond nélkül folytathatja pályafutását a fenti időpontig. Ha mindez valóban megvalósul, akkor Hierro összesen 16 évet tölthet el a Realban, és akár a klubrekordot is megjavíthatja, legalábbis ami a királyi gárdában lejátszott bajnoki mérkőzéseket illeti.

Arról nem is beszélve, hogy Hierro még így, középhátvédként is szezononként legalább négy-öt gólra hitelesítve van, és igazi vezéregyéniségnek számít a csapaton belül: a többiek hallgatnak rá, és az ő szava döntő fontosságú.