Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalban az Eb-selejtezők miatt ugyan nem rendeztek fordulót a hét végén, de a talján futballszurkolók így sem maradtak meccsek nélkül vasárnak, hiszen a Serie B-ben teljes játéknapot bonyolítottak le. A legmeglepőbb eredményt a Messina produkálta, amely eddig egyetlen meccset sem tudott nyerni, ám most 3-1-re verte a Vicenzát, köszönhetően Zampagna mesterhármasának.

Zampagna 1974. november 15-én született Terniban, és első egyesülete az Amerina nevű amatőr klub volt, amelyben már 17 esztendősen a felnőttek között futballozott. Öt éven keresztül játszott itt, és először 1996 nyarán igazolt más klubba, de még mindig az amatőrök között maradt, hiszen a Pontevecchio vette meg. Ebben a csapatban egy szezon alatt 13 gólt vágott, és ez felhívta rá a negyedosztályú Triestina figyelmét, amely 1997-ben szerződtette őt. Zampagna a profik között is megállta a helyét, első idényében a negyedik vonalban kilencszer volt eredményes, és így a következő évben újabb osztállyal feljebb léphetett, hiszen a harmadik ligás Arezzo kínált neki kontraktust.

Itt nem nagyon ment neki a játék, igaz, kevés lehetőséget is kapott, így a következő pontvadászatot már új egyesületben, a Cataniában kezdte el. Itt már valamivel eredményesebb volt, hiszen kétszer azért betalált, de a bajnokság végén megint klubot váltott, és a Brescello játékosa lett, ahol valamivel kevesebb meccsen eggyel több gólt ért el. 2000 nyarán így is nagy ugrást jelentett neki, hogy a Serie B-s Cosenza tartott igényt rá, de a második ligában meglepően jól teljesített, a 2000-2001-es pontvadászatban tízszer volt eredményes.

A szokásos klubcsere ennek ellenére sem maradt, a legutóbbi pontvadászatot a szintén másodosztályú Sienában töltötte el, és itt hét gól került a neve mellé. Az idei bajnoki rajt ismét új együttesben találta, és a Messina színeiben most kezdte meg a gólgyártást.