Vágólapra másolva!
Egy korábbi olimpiai válogatott védőjátékost szeretne leigazolni a Matáv Sopron futballcsapata. Amint arról Komjáti András vezetőedző beszámolt, a Haladás volt futballistáját, Horváth Andrást szeretné megszerezni a klub.

"Azt már többször elmondtam, hogy védők tekintetében elég gyengén állunk - fejtegette Komjáti. "Most ráadásul úgy tűnik, kellemetlen húzódása miatt Tóth András hosszabb időre kidőlt a sorból".

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021004aborsodi.html

Bognár György, a klub igazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta: "A napokban az MLSZ-hez érkezett FIFA-körlevél értelmében lejárt szerződésű játékosokat NB I-es és NB I B-s klubok igazolhatnak, ezért Horváth szerződtetésének elvi akadálya nincsen, Komjáti Andrással egyeztetve szakmailag szükség lenne rá, az anyagiakat illetően pedig már megállapodtunk vele. Csupán apró adminisztrációs akadálya van annak, hogy leigazoljuk, mivel a játékos Ausztriában próbált szerencsét nemrégiben, szerződéskötése azonban nem jött össze. Reméljük, a hétvégén az Újpest ellen már szerepeltetni tudjuk."

Bognár még egy, a csapattal kapcsolatos hírről is beszámolt: a klub vezetősége felbontotta a hónapok óta sérüt szlovák Karol Prazenica szerződését, a balbekk már el is utazott Sopronból.

Botár László