Vágólapra másolva!
Elkezdődött - és a tervek szerint 2005 tavaszáig tart - Münchenben az Allianz Arena építése. A 280 millió eurós költségvetéssel készülő stadion ad majd otthont a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság fináléjának, továbbá itt kerül sor az egyik elődöntőre és három csoportmérkőzésre. A biztosítói-pénzügyi csoport 90 millió euróért 2021. június 30-ig vette meg a névhasználati jogot.

A létesítményben 66 ezer néző foglalhat majd helyet, így a berlini (76 ezer) után a második legnagyobb lesz a 12 vb-stadion közül.

A speciális külső burkolatnak köszönhetően - attól függően, hogy éppen a Bayern München vagy az 1860 München játszik - vörösben, illetve kékben ragyog majd az aréna. Mindkét klub várhatóan évi 50 mérkőzést rendez itt.

Az új stadion létrehozása hosszú ideig vitatéma volt a két müncheni egyesület és a városvezetés között. Az építésről még most is megoszlanak a vélemények, állítólag rossz az aréna megközelítése a túlterhelt autópálya és a kevés földalatti-állomás miatt. A létesítmény mellett készül Európa legnagyobb parkolóháza, ahol egyes számítások szerint akár két és fél órát is kell majd várakozni egy-egy telt házas találkozó után.