Vágólapra másolva!
Az európai futballközvélemény figyelme általában a topligákra irányul, de természetesen ezeken kívül is történnek érdekes események a labdarúgás világában. Hétről hétre jelentkező összeállításunkban ezekről igyekszünk beszámolni.

Minden országban létezik az a párosítás, amely a legnagyobb rangadónak számít, és amelynek eredménye mindennél fontosabb az adott klub szurkolói számára. Jugoszláviában mindez a Crvena zvezda-Partizan Beograd derbi, amelynek jelentőségét szinte képtelenség elmagyarázni.

A délszláv országban ilyenkor nem csak Belgrád, de a többi város is két részre oszlik aszerint, hogy a Partizan vagy a zvezda a kedvenc csapat. A felhajtás természetesen most is hatalmas volt a derbi előtt, mindkét gárda tagjai szentül fogadkoztak, hogy világéletükben a csapatuknak szurkoltak. A zvezda csatára, Mihajlo Pjanovic például kijelentette: gyermekkorában, amikor az utcán futballozott, az volt az álma, hogy egyszer ő rúghassa a győztes találatot a Partizan ellen, míg a rivális mestere, Ljubisa Tumbakovic (aki egyszer egy kávézóban visszaküldte a capuccinóját, mert azt piros kanállal szolgálták fel), azt nyilatkozta: soha sem ülne le a Zvezda kispadjára.

A meccs előtt nehéz lett volna megmondani, hogy melyik együttes az esélyesebb: a Partizannak ebben a szezonban ugyan jobban megy, a csapat vezeti a tabellát, viszont rengeteg játékosa hiányzott sérülés miatt. A "mérleg másik serpenyőjében" viszont az állt, hogy a zvezda ebben a szezonban eddig hagyományaihoz méltatlanul szerepel, ráadásul a csapat tele van fiatal, tapasztalatlan játékosokkal. Vagyis, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, bármi lehetséges volt.

A találkozót a vártnál kisebb közönség előtt rendezték meg, "mindössze" 15 ezren jelentek meg, aminek elsősorban a magas jegyár volt az oka. A közönség viszont remek, fordulatokban gazdag találkozót láthatott. Az első gólra mindössze három percet kellet várni, és ezt némi meglepetésre a zvezda szerezte, ám a hazaiak még az első játékrészben kiegyenlítettek. A szünet után azonban megvalósulni látszott Pjanovic álma, a támadó ugyanis egy pazar szabadrúgásból ismét a vendégeknek szerzett vezetést. A Partizan nem sokkal később ismét egalizálni tudott, ám végül csak remekül védő kapusának, Radisa Ilicnek köszönhette, hogy nem kapott ki. A portás több nagy bravúrt is bemutatott, és így a hazaiak még azt is elbírták, hogy az egykoron Spanyolországban, a Real Betisban is szerepelt focistájuk, Albert Nadj kiállítása miatt emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.