Vágólapra másolva!

Rendőr ütötte le a reklamáló futballistát

A Paysandu-Santos brazil bajnoki labdarúgó-mérkőzésén egy rendőr gumibottal leütötte az egyik futballistát, mert a játékvezetőnél reklamált.

A 87. percben a hazaiak szabálytalannak vélt - s mint később kiderült: győztes - gólját követően a vendégjátékosok edzőjükkel együtt a bíróhoz rohantak, és hevesen tiltakoztak. A lökdösődésnek a rendfenntartók vetettek véget: egyikük "túlbuzgósága" miatt a hátvéd Pretót kórházba kellett szállítani, Emerson Leao vezetőedzőt pedig gázsprayvel fújták le.

A találkozó végül félórás szünet után folytatódott, a Santos pedig - egy korábbi kiállítás miatt, további cserelehetőség híján - 9 emberrel fejezte be a meccset.

"Ez nem futball volt, hanem háború. A hozzá nem értésük miatt nem bízik senki a rendőrökben" - mondta a korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Leao.

A videós visszajátszás egyébként utólag a bírót igazolta: Vandick egyértelműen szabályos gólt lőtt, nem lesről talált a kapuba. A helyi rendőrfőnök elismerte, hogy beosztottjai túl keményen léptek fel a sípmester védelmében, és vizsgálatot indított az ügyben. Az összecsapás 2-1-es Paysandu-győzelemmel fejeződött be.