Vágólapra másolva!
Az eddiginél szigorúbb körülmények között folytatódik az eljárás Vittorio Cecchi Gori, a Fiorentina volt elnöke ellen.

A nagy múltú, szeptemberben csődbe jutott labdarúgóklub egykori vezetőjét csalással gyanúsítják, s az ügyészség úgy véli: kétes üzletei is hozzájárultak ahhoz, hogy a firenzei egyesület tönkrement. A filmproducert és médiamágnást a vizsgálatok befejeződéséig házi őrizetben tartják római lakásában.

A 76 évvel ezelőtt alapított, kétszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes Fiorentina - Florentina Viola néven - jelenleg a negyedosztályban játszik, de ott sem megy túlzottan a játék. A hét végi bajnoki vereség után ugyanis a vezetőség menesztette az edzőt, Pietro Vierchowodot. Az egykori válogatott hátvédnek azért kellett távoznia, mert az együttes csak a hetedik helyen áll. Utódja Alberto Carvasint, az egykor a Lecce-t irányító tréner lett.