Társoldalunk:

Garami nem kesereg a Fradi igazságtalan döntetlenjén

A Ferencváros játékosai nem szomorkodnak a döntetlen miatt, inkább bizakodóak a visszavágót illetően.

Lipcsei Péter: "Meg kellett volna nyernünk ezt a meccset, nagyon jól játszott a csapat. Ha a végjátékban több szerencsénk van, gólokat lőhettünk volna. Nem vagyok azonban csalódott, mert ilyen játékkal Stuttgartban is van esélyünk a továbbjutásra."

Dragóner Attila: "Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk előnyt szerezni. Meg voltak a lehetőségeink, és ilyen szinten ezekből egyet be kellett volna rúgni. Ennek ellenére le a kalappal az egész csapat előtt, hiszen végig jobbak voltunk a Stuttgartnál, akiknek helyzetük sem volt. A végén egy kicsit elfáradtunk, de a közönség szenzációs volt, és végig kitartott a hitünk, lendületünk. Kemény férfias játék volt, amelynek során fizikálisan is képesek voltunk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, pedig sokan féltettek ettől bennünket. A játékvezető az első perctől kezdve engedte a férfias játékot, és örülök neki, hogy megmutathattuk, a magyar labdarúgók is képesek felvenni az európai ritmust."

Gyepes Gábor: "Nem tudok beszélni, iszonyú fádalmaim vannak. Dragónerral összefejeltünk, és azt hiszem, letört egy fogam, lehet, hogy el is mozdult a fogsorom."

Marek Penksa: "Kevés időt töltöttem a pályán, és nagyon nehéz volt felvenni a ritmust. Még az utolsó percekben is óriási volt az iram, mindkét csapat rengeteget futott. Remélem, a visszavágón már több lehetőséget kapok, és szeretnék én is hozzátenni ahhoz, hogy továbbjussunk. Hiszem, hogy van remény, hiszen ma egyértelműen jobbak voltunk a németeknél."

Tököli Attila: "Az utolsó passzok hiányoztak. Ezen múlt csak a győzelem, és ez az egész csapat dicsérete. Sajnálom, hogy nem tudtam gólt lőni, de majd Stuttgartban igyekszem bepótolni. Nagyon jó meccs volt, csodálatos hangulatban."

Szkukalek Igor: "Mindenki a maximumot nyújtotta, és ez most a döntetlenre volt elég. Nem kaptunk gólt, és ez nagyon fontos. Nyitottnak érzem a továbbjutás kérdését, ha így játszunk, mint most, akkor továbbjutunk."

Szűcs Lajos:  Be kellett volna rúgni a helyzeteinket, és akkor most sokkal nyugodtabbak lehetnénk. Örülök viszont, hogy nem kaptunk gólt, mert ez nagyon fontos volt. Balakov a meg nem adott gólnál legalább tíz centivel az alapvonalon túlról adta be a labdát.

Adem Kapic:  Nagyon elfáradtam, de megérte, mert szinte minden játékostársam megdicsért, hogy mennyi labdát szereztem. Nekem ez a dolgom és ezt én is úgy érzem, hogy sikerült teljesítenem. Természetesen volt néhány hibám, de nagy volt rajtam a teher a középpályán. Győzelmet érdemeltünk volna."

Bánki József

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK