Vágólapra másolva!

Hamarosan eldől, hogyan dől el a 2008-as Eb-rendezése

Az UEFA végrehajtó bizottsága a csütörtökön és pénteken sorra kerülő koppenhágai ülésén dönt arról, hogy december 12-én milyen módon választja majd ki a jelentkezők közül a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság házigazdáját.

"Az már biztos, hogy a svéd elnök, Lennart Johansson mellett a 14 fős testületből érintettségük miatt még öten nem szavazhatnak az első körben" - tájékoztott Makray Balázs, a magyar pályázat projektigazgatója. "Úgy tudjuk, hogy két verzió közül választanak majd a jövő héten. Az egyik szerint első nekifutásra rögtön háromra szűkítik az esélyesek körét, s a második fordulóban legtöbb voksot kapó ország, illetve országok nyernék el a rendezés jogát. A másik lehetőség az, hogy minden körben kiesik a legkevesebb szavazattal rendelkező kandidáló, s így jutnak el a végső győztesig. Természetesen ahogy halad a procedúra, úgy azok a
tagok is bekapcsolódhatnak, akik korábban nem voksolhattak."

A dániai ülés után pénteken délben sajtótájékoztatót tart az európai szövetség, s a döntésről hivatalosan is értesítik a pályázókat.

uefa.comhttp://www.uefa.com

A 2008-as Eb-rendezésre az egyedül kandidáló Magyarország és Oroszország mellett Ausztria Svájccal, Görögország Törökországgal, Skócia Írországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, illetve az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes van versenyben.