Vágólapra másolva!
A FIFA szabályai értelmében a válogatottak számára fenntartott játéknapok előtt a kluboknak legalább négy nappal korábban el kell engedniük futballistáikat a nemzeti csapathoz. Ez az elmúlt években többször is problémát okozott az egyesületeknek, de a nemzetközi szövetség egyszer sem engedett. Most azonban ennek ellenkezője történt: az angol Birmingham Citynek sikerült elérnie, hogy walesi középpályását, Robbie Savage-t csak a két nappal a válogatott meccs előtt engedje el.

A walesiek, akik némi meglepetésre az élen állnak selejtezőcsoportjukban, és a legutóbbi furdolóban hazai pályán Olaszország ellen tudtak nyerni, november 20-én Azerbajdzsánban lépnek pályára az Európa-bajnoki kvalifikációs sorozaton belül. A szövetségi kapitány, Mark Hughes annak rendje s módja szerint ki is hirdette keretét, amelyben azonban négy olyan focista is helyet kapott, akiknek klubjuk három nappal korábban, november 17-én bajnokit játszik. Ryan Giggs (Manchester United), Mark Pembridge (Everton), Robbie Savage (Birmingham City) és John Hartson (Celtic FC) ügyében a FIFA a korábbi szokásoknak megfelelően először nem akart engedni, és kijelentette, hogy márpedig a kluboknak a hatályos szabályok szerint el kell engedniük a focistákat. Három egyesület jobb híján beletörődött a dologba, Savage egyesülete, a Premier League-ben jelenleg újoncként szereplő Bimringham City viszont nem hagyta annyiban.

Eb-selejtező, 9. csoport/sport/focivilag/200209059csoport.htmlA Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021103apremiership.html

A Kékek azzal fenyegetőztek, hogy polgári perre viszik az ügyet, amennyiben a középpályást nem küldhetik pályára a Fulham elleni találkozón, és végül sikerült elérniük a céljukat. A FIFA ugyanis a minap engedményt adott, amely szerint a focistáknak csak 48 órával a találkozó előtt kell jelentkezniük a walesi csapatnál. A nemzetközi szövetség azzal indokolta döntését, hogy ez a játéknap eredetileg barátságos mérkőzések számára volt fenntartva (a magyar válogatott Moldovával játszik november 20-án), ráadásul Savage vállalta, hogy két meccset játsszon négy nap alatt "Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezésre jutni, hiszen mindkét fél álláspontját megértettem, és a klubomat és a válogatottat is segíteni szerettem volna. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű, de szerintem nem lesz probléma, hogy kétszer lépjek pályára négy nap alatt" - nyilatkozta Savage.

(FOCIVILÁG)