Társoldalunk:

Válságban a Leeds

A Leeds United együttesét még nyáron is a titkos bajnokesélyesek közé sorolták, nem véletlenül: a yorkshire-i gárda az elmúlt öt évben mindig az első ötben végzett. Nem sokkal a bajnokság kezdete előtt azonban edzőváltás történt a klubnál, és Terry Venablesszel egyelőre nem megy a csapatnak. A Leeds immár hat mérkőzés óta nyeretlen a Premier League-ben, szerdán pedig a ligakupából is kiesett, a drukkerek pedig Venables és az elnök, Peter Ridsdale távozosát követelik.

Az már az előző idény vége felé köztudott volt, hogy a Leeds anyagi problémákkal küszködik, a klubnak 13,8 millió fontos adóssága volt, és mivel a Bajnokok Ligájába sem jutott be az együttes, így biztosnak tűnt, hogy az pár sztárjátékosa eladásával kell segíteni gondjain. O'Leary állítólag ezen veszett össze az elnökket, Ridsdale-lel, de amikor ő lemondott, akkor még senkin sem adott túl az egyesület.

Erre már akkor került sor, amikor Venables ült a kispadon: kevéssel a bajnokság kezdete előtt a gárda legértékesebb futballistája, Rio Ferdinand 30 millió fontért a Manchester Unitedbe szerződött, majd pedig az ír válogatott támadó, Robbie Keane került a Tottenhamhez hétmillióért. A Leeds eközben csak egy focistát igazolt, Nick Barmbyt a Liverpooltól, majd közvetlenül az átigazolási szezon előtt megszerezte az ausztrál Paul Okont és a svéd Teddy Lucicot - előbbit ingyen, utóbbit pedig kölcsönbe, vagyis értük egyetlen fontot sem kellett fizetni.

Eleinte úgy tűnt, hogy a két kulcsember eladása nem okozott túl nagy törést, hiszen a szezont remekül kezdte a csapat, első két mérkőzését megnyerte, majd egy kisebb hullámvölgy után újabb két mérkőzésen diadalmaskodott, köztük a Manchester United ellen is. Ez utóbbi összecsapás óta (amely a hatodik fordulóban volt, még szeptemberben) azonban a Leeds a Premier League-ben egyetlen találkozót sem tudott nyerni, sőt, hat összecsapásból négyet elveszített, aminek köszönhetően egészen a 13. helyig csúszott vissza a tabellán. Ráadásul a ligakupában már a második körben kiesett a csapat a Sheffield United ellen, és a találkozót követően a leedsi drukkerek húsz percen keresztül nem voltak hajlandóak elmozdulni a helyükről, Venables, illetve Ridsdale menesztését követelték, továbbá a pályaedzőt, Eddie Grayt éltették.

A játékosok ezt követően rögtön kiállítak edzőjük mellett, mondván, Venables-nek nincsen könnyű dolga, hiszen teljesen más rendszerben gondolkozik, mint az előző tréner, David O'Leary: nem csak az edzések különböznek a megszokottól, hanem a taktika is, és a focisták ehhez még nem szoktak hozzá teljesen. A csapatnak ugyanakkor nincsen sok ideje arra, hogy javítson a szereplésén, hiszen könnyen lecsúszhat az európai kupaszereplésről, márpedig anélkül az anagyi helyzet tovább romolhat. A ligakupa mint kiskapu már megszűnt, és a jelenlegi helyzet szerint a bajnoki szereplés sem kecsegtet sok jóval: maga Venables is elismerte, hogy érzése szerint a mostani játékoskeret nem elég erős ahhoz, hogy kiharcolja az európai kupaszereplést.

A megoldás szokás szerint az új focisták igazolása lehet, és a hírek szerint Ridsdale elnök hajlandó is lenne elkölteni valamennyit a Ferdinand eladaásából a nyáron megszerzett összegből - bár a pletykák szerint elképzelhető, hogy Lee Bowyert is eladja a klub. Az érkezők névsora azonban hosszabb lehet: a kiszemeltek között van a világbajnok brazil középpályás, Kleberson, a szenegáli válogatott jobbhátvédje, Ferdinand Coly, aki jelenleg a francia RC Lensban szerepel, illetve az argentin középső védő, Gabriel Milito, aki iránt egyébként a Barcelona és a Real Madrid is érdeklődik.

Minderre azonban leghamarabb januárban, az átigazolási időszak újbóli megnyitásakor kerülhet sor, addig pedig még meglehetősen sok idő van, és ennél gyengébb szereplést a Leeds már nem nagyon engedhet meg magának.

KAPCSOLÓDÓ CIKK