Vágólapra másolva!
Hét gólt láthatott a közönség a West Ham-Leeds bajnokin, amely végén a szünetben még 4-1-re vezető vendégek minimális különbségű sikernek örülhettek. A nap másik találkozóján nagy meglepetésre a kiesés elkerüléséért harcoló Sunderland legyőzte a középmezőny elején található Tottenhamet, s ezzel a három helyet lépett előre az angol Premiership tabelláján. A Chelsea kapusa, Mark Bosnich valószínűleg kokaint fogyasztott.

Utóbbi találkozó szünetében jelentették be, hogy visszavonul Niall Quinn, a hazaiak veterán csatára. A 36 éves játékos 91 alkalommal játszott az ír válogatottban, 21 gólt szerzett, s az idei vb után fejezte be a nemzetközi szereplést. Hét éven (1983-1990) át erősítette az Arsenalt, majd a Manchester Cityben futballozott. Hat évvel ezelőtt igazolt a Sunderlandhez, s október 19-án lépett utoljára pályára a West Ham elleni bajnokin.

A West Ham otthonában diadalmaskodó Leeds válogatott csatárához, Robbie Fowlerhez kapcsolódó hír, hogy angol lapértesülések szerint a két manchesteri klub, a United és a City is meg akarja szerezni a kiváló támadót. Mindkét érdeklődő csapat csatárgondokkal küzd, s az egykori liverpooli sztár leigazolása megoldhatná ezt a problémát - ha nem lenne szinte állandóan sérült. Emiatt az elmúlt tizenegy hónapban csak ritkán állt a Leeds rendelkezésére, s ez valószínűleg csökkenti az értékét. Fowler tavaly november 29-én ötéves szerződést kötött jelenlegi együttesével, korábbi klubja 11 millió fontot kapott érte. A 27 éves támadó tíz évet játszott a Liverpoolban, ahol 330 mérkőzésen 171 gólt szerzett.

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021109apremiership.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/20020815premiership.html

S végül egy hír a szombaton 3-0-ra nyerő Chelsea háza tájáról: a News of the World című angol lap értesülései szerint a londoni klub kapusa, Mark Bosnich szervezetében kokain nyomait mutatta ki egy doppingellenőrzés. Az újság arról számol be, hogy jelenleg a B próba eredményét várják, és amennyiben az is pozitív lesz, a 30 éves ausztrál hálóőr hosszú eltiltásra számíthat. Az angol szövetség nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.

Premiership, 13. forduló:
West Ham - Leeds 3-4 (1-4)
gól: Di Canio (21., 50., utóbbit 11-esből), Sinclair (74.), illetve Barmby (11.), Kewell (28., 41.), Viduka (45.)

Sunderland - Tottenham 2-0 (0-0)
gól: Phillips (60.), Flo (62.)