Társoldalunk:

Az angolok elégedetlenek a FIFA-val

Amikor a FIFA az év elején meghozta azon döntését, amely szerint egységesítette az átigazolási időszakot az európai országokban, a célja az volt, hogy ezzel a lépéssel végre nyugalmat hozzon a transzferek világába. Van, ahol azonban nem fogadták örömmel a döntést, és most az angol labdarúgás szervezetei azon igyekeznek, hogy változtatásra kényszerítsék a sportág világszövetségét.

A FIFA által hozott szabályzat tulajdonképpen meglehetősen egyszerű, mindössze annyi történt, hogy a nemzetközi szövetség meghatározta azon időszakokat, amikor a focisták klubot cserélhetnek. Eszerint az átigazolásokra egy esztendőben kétszer kerülhet sor: egyszer a bajnokságok befejeztével a nyáron, vagyis május 31. és augusztus 31. között, másrészt pedig a legtöbb országban megtalálható téli szünetben, vagyis január elseje és 31. között. Jó néhány európai országban ez nem jelentett túl nagy változást, a spanyoloknál vagy a franciáknál korábban is ez volt a megszokott rendszerben, Olaszországban is csak az őszi mercato szűnt meg ennek köszönhetően, az angolokat viszont meglehetősen keményen érintette a dolog. Angliában (és egész Nagy-Britanniában) ugyanis a szezon kezdetétől egészen márciusig szabadon igazolhattak az együttesek, és általában éltek is ezzel a lehetőséggel: ennek volt köszönhető, hogy a Permier League-ben például nyaranta a többi topligában szokásosnál kevesebb transzfer született.

A döntés nem is annyira a legjobbak között szereplő klubokat rázta meg, hanem az alacsonyabb osztályokban futballozókat, két okból is. Egyrészt korábban igen csak elterjedt volt, hogy a másod- vagy harmadosztályban vitézkedő együttesek rövidebb időre (akár csak egy hónapra) kölcsönkaptak a Premier League klubjaitól olyan játékosokat, akik ott nem fértek be a csapatba, de így állandó játéklehetőséghez jutottak, másrészt pedig az alacsonyabb osztályban szereplők sokszor annak köszönhetően tudtak megmenekülni a csődtől, hogy a fenyegető anyagi helyzetben jó pénzért a szezon közben eladták legjobbjaikat az élvonalbeli gárdáknak.

A Nottingham Forest tavaly például a fiatal Jermaine Jenas Newcastle-nak történt ötmillió fontos eladásával húzta ki magát a slamasztikából, de a FIFA új szabályrendszerével ez a lehetőség megszűnt. Ráadásul idén a televíziós közvetítésekből is kevesebb pénz folyik be a kasszába, így több, a First Divisionban szereplő klub is pocsék anyagi helyzetben van.

Nem csoda, hogy az angol labdarúgás különböző szervezetei most összefogtak annak érdekében, hogy meggyőzzék a FIFA-t: változtasson az idén bevezetett szabályzaton. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA), a Premier League, a Football League (amely az alacsonyabb osztályokat irányítja) és a Professzionális Labdarúgók Szövetsége (PFA) szerint a nemzetközi szövetség szabályzatának csak a nemzetközi, azaz országok közötti transzferekne lenne szabad vonatkoznia, és az egyes országokon belüli átigazolásokra nem. "A FIFA nincsen tekintettel arra, hogy az egyes országokon belül különbözőek a feltételek, éppen ezért szeretnénk elérni, hogy változtasson a szabályzaton - ha kell, akkor jogi úton is fellépünk" - mondta a PFA elnöke, Gordon Taylor.