Társoldalunk:

Az Arsenal és az FC Liverpool szerződtetné Stamot

Könnyen elképzelhető, hogy a súlyos anyagi gondokkal küszködő Laziót erősítő holland válogatott labdarúgó, Jaap Stam visszatér Angliába. Az 1999-ben a Manchester Uniteddel BL-győztes védőt az Arsenal és az FC Liverpool is meg akarja szerezni, Dejan Stankovic viszont kitart a Lazio mellett.

A klasszis tavaly került Rómába, de a 16 millió fontos vételárból csak négyet fizettek ki az olaszok. Emiatt az angolok feljelentették a Laziót, s könnyen elképzelhető, hogy Stam játékjoga visszakerül az MU-hoz. De a holland futballista nem akar visszatérni egykori sikerei helyszínére, mert tavaly viharos körülmények között kellett távoznia.

Pénteken hozták nyilvánosságra, hogy gyakorlatilag tönkrement Sergio Cragnottinak, a Lazio elnökének vállalata, amely a labdarúgócsapat főszponzora. A élelmiszereket gyártó Cirio másodszor is elmulasztott visszafizetni egy 150 millió eurós kölcsönt, ezért a milánói tőzsdén felfüggesztették az értékpapírjaival történő kereskedést.

Dejan Stankovic nem akarja elhagyni a januári átigazolási időszakban a Laziót, pedig vonzó kérői vannak. "Boldog vagyok Rómában, s biztos, hogy önszántamból nem is távozom. De jövőm a klub helyzetétől függ" - mondta a jugoszláv középpályás, akit a Juventus és a Manchester United akar megszerezni.

A torinóiak elképzelése szerint cserébe most a csatár Marcelo Salast adnák, majd nyáron követné őt a védő Mark Iuliano is. A Lazio illetékesei egyelőre tanulmányozzák a Juventus ajánlatát. A Manchester United esélyeit az növeli, hogy Stankovicért pénzt kínálnak az anyagi gondokkal küszködő rómaiaknak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK