Vágólapra másolva!


A PSV ugyanis nem nagyon erőltette a támadásokat az Ágyúsok ellen, pedig a londoni csapat kissé tartalékosan állt fel: Wiltord, Bergkamp és Ljungberg is a kispadon kapott helyet, míg Stepanovs, Van Bronckhorst és Pires a kezdő tizenegyben szerepelt. A balhátvéd posztján az elefántcsontparti Kolo Touré játszott, és az általában középpályásként szereplő focista számára ez igen csak szokatlan volt, mire pedig belemelegedett volna a szerepkörbe, addigra megkapta második sárga lapját, vagyis kiállították. Az Arsenal tehát a 35. perctől kezdve emberhátrányban futballozott, ám a játék képén ez nem nagyon látszott meg, és a hazai kapuban bizonyítási lehetőséget Rami Shaabannak nem sok lehetősége volt arra, hogy megmutassa tudását. A hollandok játéka csak akkor élénkült meg, amikor híre ment, hogy az Auxerre vezet a Dortmund ellen, de az eindhoveniek nem tudtak betalálni, így csak a negyedik helyre futottak be.

Ki nyeri a BL-t?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=47637Csoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.html

A franciák ugyanis elkapták a BVB-t, amely szintén tartalékosan lépett pályára: Rosicky és Amoroso a kispadról nézte a meccset, miközben a fiatal brazil Leonardo pályafutása során először szerepelt az első csapatban. A hazaiaknál a csatársorban Djibril Cissé kezdett, és Mwaruwari csak kispados volt, ám mivel a szünetig nem született gól, Guy Roux pályára küldte a zimbabwei támadót is. Cissé és Benjani többször is inkább egymást, mint a védőket zavarta, de a veterán tréner húzása végül bejött, hiszen a győzelmet és egyben az UEFA-kupás szereplést érő találatot a cserecsatár érte el.