Vágólapra másolva!
Egy továbbjutó kiléte már a múlt héten, háromé pedig kedden derült ki az UEFA-kupa második fordulójában, a további 21 párosításban azonban csak csütörtökön dől el, hogy ki léphet a harmadik körbe. A magyar érdekeltségű együttesek közül a Hapoel Tel-Avivnak, a Denizlispornak és a Werder Bremennek egygólos hátrányt kell ledolgoznia, míg a Sturm Graznak ugyanekkora fórt kellene megőriznie.
Lisztes a legjobbkor gyógyult meg

A Halmai Gáborral felálló Hapoel Tel-Avivnál nagyon bíznak abban, hogy az előző szezonhoz hasonlóan a csapat ismét sokáig juthat az UEFA-kupában, azonban most sokkal nehezebb helyzetben van, mint egy évvel korábban. Akkor ugyanis a Chelsea elleni hazai találkozót Izraelben rendezték, és az ottani feszült politikai helyzet miatt a londoniak néhány sztárja el sem utazott a Szentföldre, és a Hapoel ennek is köszönhetően 2-0-s győzelmet aratott.

Ez az eredmény most a Leeds United ellen is továbbjutást érne a Hapoelnek, ám a találkozóra Olaszországban, a firenzei Artemio Franchi-stadionban kerül sor. Az angolok mindenesetre ide is tartalékosan érkeznek: Dominic Matteo, Teddy Lucic és Jonathan Woodgate, azaz három középhátvéd is sérült, akiknek távollétében minden bizonnyal az eddig kevés játéklehetőséget kapó Michael Duberry is a kezdő tizenegyben lesz. Nem utazott el Firenzébe a szintén sérült Olivier Dacourt sem, Mark Viduka és Danny Mills pedig családi okok miatt maradt otthon. Mindezekkel együtt a továbbjutásra inkább a Leeds az esélyesebb.

Lisztes Krisztián csapatának, a Werder Bremennek is egygólos hátrányt kellene ledolgoznia, de valamivel jobb a helyzete a Hapoelénél, mivel a brémaiaknak sikerült idegenben gólt szerezniük a holland Vitesse Arnhem ellen. A németeknél előzetesen a kisebb sérüléssel bajlódó Lisztes és Angelosz Hariszteasz játéka is kérdéses volt, de egy nappal a meccs előtt mindketten egészségesen jelentkeztek a trénernél, az azonban csak az utolsó pillanatban dől el, hogy a nemrégiben szemműtéten átesett középhátvéd, Frank Verlaat játszhat-e. A holland focista az első meccsen főszereplő volt, hiszen mindkét csapat kapuját bevette. Liszteshez és Halmaihoz hasonlóan Kabát Péternek is egygólos hátrányból kell kezdeni a visszavágót, a török Denizlispor színeiben futballozó középpályás a Sparta Praha ellen hazai pályán szeretné kiharcolni a továbbjutást.

Szabics Imre és Korsós György viszont előnnyel várhatja a visszavágót, a Sturm ugyanis az első meccsen otthon 1-0-ra legyőzte a Levszki Szófiát. A bolgár főváros kellemetlen emlékeket ébreszthet a gráciakban, hiszen augusztusban itt szenvedtek 2-0-s vereséget a BL selejtezőjében a Maccabi Haifától. Az osztrákok nagyon bíznak abban, hogy ezúttal sikerül jobb eredményt elérniük, bár a grúz Mujiri, aki az utóbbi időben kiváló csatárduót alkotott Szabiccsal, sérülés miatt nem utazhatott a csapattal. A bolgárokat az extra, 150 ezer eurós prémium, illetve a minden bizonnyal teltházas stadion motiválhatja: a Levszki ugyan nem a saját pályáján, a Georgi Aszparuhov-stadionban, hanem a nemrégen felújított Nemzeti-stadionban játszik majd, de szinte biztos, hogy legalább harmincezren bíztatják majd a csapatot.

A nemzetközi közvélemény a legnagyobb izgalommal talán a Blackburn Rovers-Celtic FC összecsapást várja, a "Battle of Britain", azaz a Brit Csata sokak számára az angol és a skót futball közötti párviadal lesz. Az első meccset a Celtic nyerte 1-0-ra hazai pályán, és a Kelták mestere, Martin O'Neill számára a legnagyobb dilemma az, hogy ki legyen Henrik Larsson partnere a csatársorban: az utóbbi időben kiváló formában futballozó John Hartson, vagy Chris Sutton, aki egykoron a Blackburnben is szerepelt. Egy biztos: a bolgár Sztilian Petrov biztosan nem játszik, mivel konfliktusban áll a vezetőséggel új szerződését illetően. Ami az angolokat illeti, náluk a csapatkapitány Gary Flitcroft és a védő Martin Taylor sérülés miatt fog hiányozni, az ír szélső, Damien Duff viszont játékra jelentkezett.

Érdekes találkozónak ígérkezik a Crvena Zvezda-Lazio találkozó, amelyet az olaszok egygólos előnnyel várhatják, ám egyik legjobb játékosuk, Dejan Stankovic maga sem tudja, hogy játsszon-e. A jugoszláv futballista ugyanis egykoron a Zvezdában kezdte pályafutását, és elmondása szerint nagyon nehezére esne volt csapata ellen pályára lépni - ugyanakkor azt is elmondta, hogy szükség esetén félreteszi az érzelmeit.