Társoldalunk:

A Sopron lelkesedni készül a Fradi ellen

Vereséget követően lép pályára mindkét gárda szombaton a Káposztás utcában a Matáv Sopron-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen a Borsodi Ligában.

A soproniak gyönge teljesítményt nyújtva kaptak egy hármast Zalaegerszegen a legutóbbi fordulóban, míg a Fradi előbb váratlanul kikapott az Üllői úton a Békéscsabától, majd hét közben helyenként jól játszva veszített 2-0-ra UEFA-kupa mérkőzésen Stuttgartban.

- Mit gondol, az UEFA-kupa találkozónak lesznek a Fradi soproni vendégjátékával kapcsolatos hatásai? - kérdeztük a távközlésiek edzőjétől, Komjáti Andrástól.
- Nem hiszem, és semmi esetre sem ebben bízva, erre alapozva készülünk - felelte a szakember. - Úgy gondolom, fiatal emberekről lévén szó a két mérkőzés közötti pár nap biztos hogy elég a regenerálódásra a Fradi játékosainak, kizártnak tartom, hogy egy lelkiekben és fizikálisan megtört Ferencvárost fogadjunk.

- A zalaegerszegei vereség, és főleg a mutatott játék után ráfér a javulás, saját csapatára is.
- Így van. A ZTE elleni meccs értékelésekor bizony néhány játékossal kapcsolatban a szakmai kifogásaimat tőlem szoktalnul kemény módon, emelt hangnemben fejtettem ki. Nagyon bízom benne, hogy ettől felébredtek az érintettek.

- Ha összevetjük a két csapat játékosállományát, bizony nem a Matáv tűnik erősebbnek.
- Ez valóban így van, a Ferencáros keretében több válogatott labdarúgó szerepel. Ott játszik a többszörös gólkirály Tököli, a honi futball egyik legnagyobb tehetsége Gera, és a sokadvirágzását élő Lipcsei, tehát a különböző futballista generációk is jól keverednek ellenfelünkél. A nagyobb tudást azonban motiváltsággal, elszántsággal ellensúlyozhatjuk, és ha hazai pályán, feltehetően jó hangulatú mérkőzésen a csapatszerkezetben stabilak tudunk maradni, bármi előfordulhat.

A Matáv várható kezdőcsapata:
Farkas - Fehér, Szabados, Horváth R. - Perger, Csiszár, Somogyi, Pintér, Tóth I. - Tóth M., Sira

Botár László

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK