Társoldalunk:

Sorsoltak a BL második csoportkörében

Genfben elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája következő csoportkörének a sorsolását. A kiegyensúlyozott négyesek közül talán az A és a B jelű tűnik nehezebbnek: előbbiben a Barcelona, az Inter, Leverkusen és a Newcastle, utóbbiban a Valencia, az Arsenal, az AS Roma és az Ajax kapott helyet.

A D jelű kvartett azért tűnik érdekesnek, mert ismét összesorsolták a Manchester Unitedet és a Deportivo La Corunát. A Bajnokok Ligája tavalyi kiírásában ez a két csapat négyszer mérte össze az erejét, az első csoportkörben ráadásul a spanyolok idegenben és otthon is legyőzték a szigetországiakat. Beckhamék a negyeddöntőben aztán alaposan visszavágtak minden sérelemért, Spanyolországban 2-0-ra, az Old Trafford-stadionban pedig 3-2-re győzték le a Deport.

A spanyol klub elnöke, Augusto Cesar a könnyűnek távolról sem nevezhető sorsolás miatt egyáltalán nem bánkódott, inkább a jó oldaláról próbálta megközelíteni a történteket. "A BL ezen fázisában lehetetlen könnyű ellenfeleket kapni, s tulajdonképpen nincs is okunk a kesergésre: a többi csoportra pillantva úgy érzem, korántsem nekünk lesz a legnehezebb dolgunk. Persze a Manchester és a Juventus nem a könnyen legyőzhető kategóriába tartozó csapatok, de biztos lehet benne mindenki, hogy alaposan megizzasztjuk majd őket."

Az olasz gárdának sem lehetnek jó emlékei Sir Alex Ferguson együtteséről, 1999-ben az elődöntőben mérkőzött meg a két gárda. Az angliai 1-1 után Torinóban már 2-0-ra is vezetett a Juve, Roy Keane hathatós közreműködésével azonban fordítani tudott a United, idegenben tudtak 3-2-re nyerni. A BL-fináléban sem ismertek aztán kegyelmet, feledhetetlen mérkőzésen, az utolsó utáni percekben fordítva verték meg 2-1-re a Bayern Münchent.

A BL második csoportkörének sorsolása:

A csoport B csoport
Barcelona (spanyol)
Inter (olasz)
Bayer Leverkusen (német)
Newcastle United (angol)
Valencia (spanyol)
Arsenal (angol)
AS Roma (olasz)
Ajax (holland)
C csoport D csoport
Real Madrid (spanyol)
AC Milan (olasz)
Borussia Dortmund (német)
Lokomotiv Moszkva (orosz)

Manchester United (angol)
Juventus (olasz)
Deportivo La Coruna (spanyol)
Basel (svájci)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK