Társoldalunk:

Fehér Csaba nagy lehetőség előtt áll

Amikor a külföldön jól szereplő magyar futballisták kerülnek szóba, akkor a legtöbben a Bundesligában játszó honfitársainkat (Király Gábort, Dárdai Pált, Lisztes Krisztiánt) emlegetik, esetleg a Benficában szereplő Fehér Miklóst. A NAC Breda légiósai csak utánuk jönnek a magyar közvélemény értékrendjében, pedig ők rendszeresen jól játszanak, és ennek eredményeképpen Fehér Csaba iránt több helyről is érdeklődnek.

Az egykori újpesti jobbhátvéd 2000 nyarán szerződött a Bredába, ahol egykori MTK-s edzője, Henk ten Cate volt a tréner, és a magyar futballista azóta alapembere a Hollandiában megbízható középcsapatnak számító NAC-nak. A legutóbbi két pontvadászatban egyaránt harminc mérkőzésen szerepelt, első idényében egy, a másodikban pedig négy gólt ért el.A jelenlegi szezonban a klubnak különösen jól megy, tizenegy forduló alatt mindössze egy vereséget szenvedett, és az ötödik helyet foglalja el a tabellán, Fehér pedig eddig egyetlen percet sem hagyott ki és már két gólnál tart, ami felkeltette a játékosmegfigyelők érdeklődését is. A hírek szerint a legutóbbi, FC Groningen elleni találkozón két angol klub, a Manchester City és a Tottenham Hotspur megfigyelői is ott ültek a lelátón, kiszemeltjük pedig nem volt más, mint a magyar jobbhátvéd.

A futballista menedzsere, a magyar Varga Sándor (aki egyébként több nemzetközi sztár ügyeit is intézi, így például az Arsenalban futballozó Oleh Luzsnyij ügynöke is) szerint egyelőre még egyetlen klubbal sem jutottak el a konkrét tárgyalásig, de tisztában van vele, hogy több helyről is figyelik védencét. A legkomolyabbnak (mint az a játékosmegfigyelők jelenlétéből is következik) az angliai kapcsolat tűnik, annál is inkább, mert Varga legtöbb ügyfele is itt focizik, ám mivel Fehér az elmúlt két évben csak elvétve szerepelt a nemzeti tizenegyben, így aligha kapná meg a Nagy-Britanniába igazoláshoz szükséges munkavállalási engedélyt - a spanyol vagy olasz egyesületek számára ez a probléma nem létezik. A játékost szerződése a következő idény végéig köti a Bredához, és nagyon jól érzi magát a holland csapatban, ahol Babos Gábor és Pető Tamás személyében két honfitársa is futballozik, és közönségkedvencnek számít, ám egy ilyen lehetőséget aligha hagyna ki.

Ha valóban sikerülne a fent említett három ország valamelyikébe igazolnia, az a magyar labdarúgás számára is nagy elismerés lenne: az angol élvonalban eddig mindössze egy focista szerepelt (Kozma István játszott pár mérkőzést a Liverpoolban még 1990-ben), a Primera Divisiónban az utóbbi években egyedül Molnár Balázs lépett pályára (az Espanyolban pár találkozón), míg a Serie A-ban Détári Lajos óta nem futballozott honfitársunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK