Társoldalunk:

Djukic távozna a Valenciától

Aligha van még egy olyan kiváló védelem jelenleg Európában, mint a spanyol Valencia CF hátsó alakzata, a hispán együttesnél kevesebb gólt egyetlen gárda sem kapott a kontinens élcsapatai közül. Nem csoda, hogy a veterán jugoszláv hátvéd, Miroszlav Djukic nem fér be a kezdő tizenegybe, és távozni szeretne a klubtól - igaz, érdeklődőben nincsen hiány.

Djukic még 1997-ben szerződött a Valenciához a Deportivótól, és első négy szezonjában alapember volt a védelemben, meghatározó játékosa volt annak az együttesnek, amely Héctor Cúper vezérletével két alkalommal is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Rafa Benítez érkezésével azonban Djukic a kispadra szorult, igaz, az előző idényben még így is pályára lépett 16 összecsapáson. A mostani pontvadászatban viszont legtöbbször csak a cserék között veszik számításba, eddig mindössze egy bajnokin és egy BL-meccsen szerepelt. Igaz, Beníteznek nincsen sok oka arra, hogy változtasson védelmén, amely eddig kitűnően működik: a Bajnokok Ligájában mindössze négy, a Primera Divisiónban pedig csupán hat gólt kapott. Egyik sorozatban sincsen olyan együttes, amely ennél többször kapitulált volna.

A védelem tengelyében, ahol Djukic is bevethető, Benítez általában az Ayala, Pellegrino kettőst szerepelteti, ami azt jelenti, hogy a spanyol válogatott Marchena is csak tartaléknak számít - ő viszont mindössze 23 esztendős, és ugyanennyi éves a saját nevelésű Javier Garrido is, akinek ugyancsak fényes jövőt jósolnak a szakemberek. Így nem meglepő, hogy Djukic, aki februárbanm töltötte be 36. életévét, már csak amolyan biztonsági tartaléknak számít a kereten belül, amivel azonban a jugoszláv játékos nincsen megelégedve. Ő úgy érzi, hogy egy-két évig még el tudna futballozni ezen a szinten, éppen ezért januárban távozni szeretne a klubtól.

Ez azonban nem tűnik egyszerűnek, hiszen szerződése a szezon végéig érvényes, és kontraktusában az szerepel, hogy a minimális vételára 12 millió euró. Márpedig azzal a focista is tisztában van, hogy aligha van olyan együttes, amely ezt kifizetné egy 36 esztendős középhátvédért. Djukic éppen ezért abban bízik, hogy érdemeire való tekintettel a Valencia sokkal kisebb összegért elengedi őt az átigazolási időszak megnyitásakor. A hírek szerint két élvonalbeli angol együttes, illetve az osztrák FK Austria Wien érdeklődik a veterán védő iránt, utóbbi klub állítólag már tárgyalásokat is folytatott a játékossal. A bécsiek egyébként az idén már két focistát igazoltak Spanyolországból, a Djalminhát a Deportivótól, Julio Césart pedig a Real Madrditól kapták kölcsön, vagyis jó kapcsolatokkal rendelkeznek Hispániában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK