Vágólapra másolva!
A hét legizgalmasabb eseményei közé a brazil Palmeiras kiesése, a bregenzi Lawaree mesterötöse, valamint a lengyel Legia veresége számított.

Pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az Independientétől semmi sem veheti el az apertura elsőségét, hiszen a Vörös Ördögök hétpontos előnnyel álltak az élen. Két fordulóval a zárás előtt azonban már egyáltalán nem biztos, hogy az Independientéé lesz az aranyérem, hiszen a csapat előnye immár csak három pont a második helyen álló Boca Juniors előtt, és a következő játéknapon Boca Juniors-Independiente szuperrangadót rendeznek.

A listavezető a hét végén a Banfield ellen lépett pályára, és a szünetben úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen a vendégek Insúa találatával 1-0-ra vezettek, ám a hazai együttes a második játékrészben fordítani tudott, és végül 2-1-es győzelemmel jöhetett le a pályáról. A Boca eközben 1-0-ra verte a Talleres Córdobát, és ezzel elérhető közelségbe került az elsőség a számára. A sárga-kékek győztes találatát Marcelo "Chelo" Delgado szerezte, akinek az utóbbi időben remekül megy a játék, hiszen négy meccsen ötször volt eredményes.