Vágólapra másolva!
Az AS Roma labdarúgócsapatának szurkolói szerda délelőtt tüntettek az olasz szövetség (FIGC) székháza előtt. A demonstráción Franco Carraro elnök leváltását követelték a drukkerek.

A fanatikusok nem kímélték Luciano Moggit, a Juventus klubigazgatóját és Adriano Gallianit, az AC Milan alelnökét, illetve a liga elnökét sem. A tüntetésen jelen volt, méghozzá felesége társaságában, Franco Sensi, a fővárosi egyesület első számú vezetője is.

Fél évre leállítanák az olasz focibajnokságot/sport/focivilag/20021119felevre.html

A római klub az idény kezdete óta harcban áll a futballvezetéssel. Sensi és Fabio Capello vezetőedző a bírókat csalással, a Juventust és az AC Milant összeesküvéssel vádolta meg.

Az egyesület első számú vezetőjét november 15-én három hónapra már eltiltották, s 10 millió forintnyi pénzbírságra ítélték az egyik felelőtlen kijelentése miatt, de a tréner is büntetésre számíthat, miután őt is beidézte a fegyelmi bizottság a szombati, Internazionale elleni rangadót követően tett nyilatkozata miatt.