Társoldalunk:

Ketten az ötvenből

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Edmílsont és a spanyol Juan Carlos Valerónt.

Tizennyolc esztendősen már a Sao Paulo FC-ben futballozott, a felnőttek között az 1995-ös bajnokságban mutatkozhatott be. Abban az évben hét mérkőzésen szerepelt a gárdában, a következő esztendőtől kezdve azonban már alapembernek számított. Első gólját csak 1997-ben szerezte meg, de védekező feladatát rendre remekül látta el. 1998-ban és 2000-ben is megnyerte az állami bajnokságot az SPFC-vel, és akkor már Európában is felfigyeltek rá. A legkomolyabb érdeklődőnek az Arsenal FC látszott, a londoniak le is igazolták volna, ám mivel nem számított válogatott játékosnak, nem kapott munkavállalási engedélyt, így a transzfer kútba esett. Az Olympique Lyonnak nem kellett ilyen szabályokat figyelembe vennie, és a franciák 2000 augusztusában hétmillió fontért leszerződtették.

Edmílson együttese, az Olympique Lyon januárban még csak a második helyen állt a francia bajnokságban, öt pont hátránnyal a listavezető Lens mögött, ám májusban mégis a lyoniak örülhettek az aranynak, és ebben Edmílsonnak is nagy része volt. A brazil ugyan februárban a Rennes ellen piros lapot kapott, de visszatérve eltiltásából vezéregyénisége volt a lyoni védelemnek, és neki is volt köszönhető, hogy az utolsó öt bajnokin a gárda csak egy gólt kapott, és leelőzte a Lenst. Jó teljesítményének köszönhetően a brazil válogatottban is kezdő ember lett a vébén, de az első csoportmeccsen a törökök ellen gyengébben futballozott, így a következő mérkőzésen csak csere volt. Costa Rica ellen azonban visszakerült a csapatba, és miután itt rendkívül látványos gólt szerzett, benn is ragadt, és a hátralévő találkozókat végigjátszotta.

A világbajnoki cím megszerzése után kicsit sokáig ünnepelt, ráadásul a neve szóba került az FC Barcelonánál és a Bayern Münchennél is, így a francia bajnokság első négy fordulóját kihagyta, de azóta megint meghatározó ember a francia bajnokcsapatban. Eredményei és teljesítménye alapján az ötvenbe kerülése mindenképpen jogos, de ennél többre aligha számíthat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK