Társoldalunk:

Tököli megtörte a gólcsendet

A Dunaferr ellen megint nem brillírozott a Ferencváros, így dühöngött is rendesen az ötezer főnyi hazai közönség, ám a hajrá minden korábbi keserűséget feledtetett a zöld-fehér hívekkel.

A 75. percben indult meg a hazai gólgyártás, s Lipcsei találata mellett különösen annak örvendtek a ferencvárosi szurkolók, hogy a fő gólfelelős, Tököli Attila, három heti "hallgatás" után ismét rálelt góllövő cipőjére, amit a Dunaferr elleni duplája jelzett.

- Jól láttuk az első gólja ünneplésekor, hogy hatalmas gátlások szabadultak fel önben?
- Ezt felesleges lenne tagadnom. A korábbi hetekben sem a bajnokságban, sem a Stuttgart elleni UEFA-kupa meccseken nem sikerült gólt szereznem, pedig megvolt rá a lehetőségem, így ezeknek a találatoknak éppen itt volt az ideje.

- A Dunaferr elleni meccs előtt, és után nem zrikálták egymást egykori újvárosi játékostársaival?
- Frocliról szó sem lehetett, hiszen akad most elég bajuk az újvárosi srácoknak, ezért inkább barátsággal üdvözöltük egymást. Az persze pikáns, miszerint Dunaújvárosban és az Üllői úton is sikerült betalálnom ellenük, a lényeg azonban, hogy győztünk és tapadunk az MTK-ra.

- A listavezető ellen pedig éppen a hét végén játszanak. Mennyire képesek így, az idény végén lelkileg és fizikailag is tökéletesen rákészülni a meccsekre?
- Ezt a három mérkőzést, az MTK és a Kispest ellen a bajnokságban, illetve Kaposvárott a kupában, már ki kell bírnunk valahogy, mert nem titok, alaposan elfáradtunk az szezon végefelé. Mindez nem csoda, elvégre a bajnokság mellett az UEFA-kupában, a Magyar Kupában és a Fradiból öten, a válogatottban is sorozatban játszottuk a meccseket augusztus óta.

- Jelenleg kilenc találatnál jár a potvadászatban. Mennyivel lenne elégedett a téli szünet előtt?
- Tizenkettőnél már mosolyognék, de ennél is lényegesebb, hogy nyerjük meg a hátra lévő mérkőzéseinket.

Bánki József