Vágólapra másolva!
Nehéz, változatos mérkőzésen a veronai kiscsapat a hazai gólnál hibázó Nicola Legrottaglie találatával csikarta ki az idegenbeli döntetlent az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának nyitómérkőzésén.

Ugyan az első félidőt szinte végigtámadta a Reggina együttese, mégiscsak egygólos előnyt tudott kiharcolni a szünetig a Chievo Verona elleni bajnoki mérkőzésen. A 20. percben Pierluigi Collina játékvezető remekül vette észre, hogy egy bal oldali beadást követően a vendégek védője, Legrottaglie testhez szorított karral, de ügyesen kinyúló kézfejjel állította meg a labdát a büntetőterületen belül, s jogos büntetőt ítélt. Ezt a japán Nakamura a jobbra vetődő Lupatelli mellett a kapu közepébe lőtte.

A Serie A állása/sport/focivilag/20021130aserie.html

A második játékrészben kicsit jobb lett a Chievo támadójátéka - igaz ehhez kellett a csereként beálló Oliver Bierhoff is - s a 49. percben Legrottaglie jóvátéve korábbi hibáját egyenlített. A mérkőzés utolsó pillanataiban még Lupatelli védett egy szenzációsat, megmentve ezzel a Chievonak az egyik pontot.

A szombatra kiírt Como-Udinese meccset december 18-ára halasztották, miután a lombardiai kisvárosban árvízveszély alakult ki, s a víz gyakorlatilag elszigetelte a stadiont a többi városrésztől.