Vágólapra másolva!
Noha immáron fél éve nem játszik az élvonalban, Hrutka János még mindig nagy kedvenc a ferencvárosi szurkolók körében. Elsősorban a válogatott védő kitartását értékelik a drukkerek, hiszen a Rudi becenévre hallgató futballista idehaza csak a legvégső esetben szerződik máshová anyaegyesületéből. Ugyanakkor meglehet, hogy hamarosan eljön ez az idő is, elvégre senkinek sem jó, ha egy ilyen képességű védő rendszeresen a juniorbajnokságban kamatoztatja képességeit.

Hrutkát a hírek szerint a Kispest és a Sopron is szívesen látná soraiban, bár hivatalosan eddig egyetlen klub sem jelezte vételi szándékát, mivel messze még az átigazolási időszak. Továbbá a védőnek akadnak ajánlatai külföldről is, például a Bundesliga másodosztályból (St. Pauli), valamint az osztrák első ligából.

Legyőzte az MTK-t, őszi bajnok lehet az FTC/sport/magyarfoci/20021201legyozte.html

"Valóban több klub is megkeresett itthonról és külföldről egyaránt, ám egyelőre semmi konkrétumról nem tudok beszámolni. A német és osztrák ajánlatok nem különösebben vonzóak anyagilag, az NB I-es megkeresések pedig még nem időszerűek. Persze ennyi kihagyás után szeretnék már újra az élvonalban futballozni, legyen az a hazai pontvadászat, vagy külföldi, ugyanakkor lassan már a labdarúgó-pályafutásom utáni életre is gondolnom kell. Egy biztos, decemberben eldől, melyik klubban folytatom a karrieremet, hiszen januárban már kezdődik a felkészülés az összes csapatnál. Addig azonban már én sem akarok bizonytalanságban élni" - értékelte helyzetét Hrutka.

A konkrét csapatok nevét - Kispest, Sopron - említve Hrutka sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesülésünket, annyit viszont elárult: szíve szerint élete végéig maradna a Fradiban, ám erre nem sok esélyt lát.

Bánki József