Vágólapra másolva!
Idestova két hónapja sérült Szasa Ilic, a ZTE kapusa, s könnyen megeshet, hogy a klub hamarosan szerződést bont az Angliából - angol feleséggel - érkező hálóőrrel.

Persze elsősorban nem a krónikus derékbántalmai miatt válnának meg tőle a Zete elöljárói - hiszen a hírek szerint a kapus eleve a sérülése miatt hagyta ott a Charlton Athletic együttesét -, az ok jóval prózaibb: Ilic hétfőn nem jelent meg a Sportkórházban, noha erről korábban egyeztetett a ZTE vezetőivel. Feltehetően ez volt az utolsó csepp a pohárban a kapus ügyében, persze az utolsó szót a jogászok, pontosabban a zalai egyesület vezetői mondják ki.

"Ilicnek hétfőn délután két órakor kellett volna vizsgálaton megjelennie a Sportkórházban, ám ezt nem tette meg és nem is értesített bennünket, noha ebben már napokkal ez előtt megállapodtunk" - mondta az üggyel kapcsolatban Lang József, a zalaiak elnöke. "Ezek után jeleztem klubunk jogászának, vizsgálja meg a kapussal kötött szerződést, ugyanis ez így nem mehet tovább. Morálisan is elfogadhatatlan Ilic magatartása, és szakmailag is, hiszen ő is tudja jól, hogy Turi Géza személyében egyetlen rutinos kapussal rendelkezünk, a többiek még fiatalok. Vagyis, ha a jövőben sem számíthatunk rá, új hálóőr után kell néznünk. Egy biztos: Ilic ügyében még ezen a héten döntünk."

Bár a zalai klubelnök nem mondta ki, a ZTE-nél szinte biztosak abban, hogy Ilic tavasszal már nem az NB I-ben véd majd.

Bánki József