Vágólapra másolva!
Az MLSZ-ben csütörtökön kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását.

Az élvonalban listavezető MTK Hungária a Dunaferrt, a második helyen álló Ferencváros pedig a bajnoki címvédő Zalaegerszeget fogadja. A mezőny egyetlen NB I/B-s csapata, a BKV Előre a Siófokot kapta ellenfélnek, a találkozóra a szabályok szerint az alacsonyabb osztályú együttes otthonában kerül sor.

A mérkőzéseket március 5-én rendezik. A továbbjutás egy összecsapáson dől el, ha a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor következik a kétszer 15 perces hosszabbítás, s ha szükséges, a 11-esek. Az MK-ban nincs aranygól.

A negyeddöntő párosítása:
Debrecen - Sopron
MTK Hungária - Dunaferr
BKV Előre (NB I/B) - Siófok
Ferencváros - Zalaegerszeg