Vágólapra másolva!
Hat nappal a legutóbbi ezüstérmes FC Liverpool elleni idegenbeli 2-1-es győzelmét követően a Manchester United a címvédő Arsenal ellen is nyert az angol labdarúgó-bajnokságban. A néhány héttel ezelőtt még listavezető Liverpool most a 12. helyen álló Charlton Athletictől kapott ki simán.

Sir Alex Ferguson, a MU vezetőedzője ezúttal sem számíthatott sztárjai többségére, Beckhamra, Blanc-ra, Buttra, Ferdinandra és Keane-re, ráadásul néhány órával a meccs előtt derült ki, hogy a dél-afrikai Quinton Fortune lábtörés miatt három hónapig nem állhat rendelkezésére. A Manchester United a diadallal három pontra megközelítette a londoniakat.

Lábát törte a manchesteri Fortune/sport/focivilag/20021207labat.htmlA Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021207apremiership.htmlEredmények, menetrend/sport/focivilag/20020815premiership.html

A Liverpool kapuját a több mérkőzésen is hibázó lengyel Jerzy Dudek helyett az angol Chris Kirkland őrizte - sikertelenül. Gérard Houllier csapata a legutóbbi öt fordulóban csak egí pontot szerzett, s most már csak negyedik. Az Everton-Chelsea rangadón a vendégek voltak a jobbak, 3-1-es sikerüknek köszönhetően felzárkóztak a második helyre.

Premier League, 17. forduló:
Manchester United - Arsenal 2-0 (1-0)
gól: Verón (22.), Scholes (73.)
Az Arsenal a 43. percben kapust cserélt, a combizom-húzódást szenvedő Rami Shaabant Stuart Taylor váltotta.

Aston Villa - Newcastle United 0-1 (0-0)
gól: Shearer (82.)

Bolton Wanderers - Blackburn Rovers 1-1 (1-0)
gól: Okocha (8.), illetve Short (90.)

Charlton Athletic - FC Liverpool 2-0 (1-0)
gól: Euell (36.), Konchesky (78.)

Everton - Chelsea 1-3 (1-2)
gól: Naysmith (43.), illetve Stanic (5.), Hasselbaink (28.), Gronkjaer (90.)
kiállítva: Unsworth (90., Everton)

Fulham - Leeds United 1-0 (1-0)
gól: Djetou (10.)

Middlesbrough - West Ham United 2-2 (0-0)
gól: Németh (58.), Ehiogu (85.) illetve J. Cole (46.), Pearce (76.)

Southampton - Birmingham City 2-0 (0-0)
gól: Beattie (60., 83., az elsőt 11-esből)