Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupában a tizenhat közé jutásért rendezett londoni visszavágón a Fulham elleni továbbjutásért a Herthának komoly áldozatokat kellett hoznia. A találkozón ugyanis Simunic az állkapcsát törte, s Király Gábor is megsérült. A magyar válogatott kapusa a meccs után mankó nélkül nem tudott járni, mára viszont kiderült: a sérülése nem súlyos.
Forrás: Hertha.de
A Hertha nem kapott gólt a Fulham otthonában - elsősorban Királynak köszönhetően
- Hogyan sérült meg?



- Bár egy sérülés mindig rosszkor jön, annyiban "szerencséje" van, hogy a szezon végefelé dőlt ki a sorból...
- Egyetértek, elvégre Londonban is az utolsó percekben sérültem meg, s legrosszabb esetben a Bundesligában is az utolsó fordulót leszek kénytelen kihagyni. Persze én azért még a vasárnapi, Kaiserslautern elleni bajnokiról sem mondtam le. Pályára lépésemnek ugyan kicsi a valószínűsége, de addig is kezeltetem magam, hátha felépülök. Már azért is, mert a hétfői jótékony célú bemutató mérkőzés is hátra van még Németország és anémetországi légiósok válogatottja között, s azon is szeretnék részt venni. Természetesen a gyepen s nem a díszpáholyban, ha már az a megtiszteltetés ért, hogy beválogattak a légiósok együttesébe.

- Elégedett a sorsolással?
- Ha a neveket nézzük, akkor bizony kaphattunk volna erősebb ellenfelet , mint a Boavista. A teljesítmények alapján azonban azt mondom, a legjobb tizenhat között már nincsen gyenge csapat.

- A Herthát és a magyar válogatottat illetően miként értékeli őszi teljesítményét, jobban sikerült ez a fél szezon, mint az előző?
- Azt hiszem, a mostani őszöm jobban összejött, ám gyorsan hozzátenném, önmagamat nem szokásom értékelni. A Hertha és a magyar válogatott is összességében jól teljesített. A berliniekkel az UEFA-kupában bejutottunk a legjobb tizenhat közé s a Bundesligában sem állunk rosszul. A válogatottal pedig Svédországban pontot szereztünk, San Marinót idehaza megvertük, ezáltal bizakodva várhatjuk a tavaszt.

Ki nyeri az UEFA-kupát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50157

- Mennyi szabadságot kapnak a klubjuktól?
- Annyit, hogy az ünnepeket itthon tölthetjük, január másodikán azonban már megkezdődik a felkészülés.

Bánki József